Hogy Júliára talála...

Az török Gerekmez dünja sensüz nótájára

Ez világ sem kell már nekem nálad nélkül, szép szerelmem,

Ki állasz most én mellettem. Egészséggel! édes lelkem.

Én bús szüvem vidámsága, lelkem édes kévánsága,

Te vagy minden boldogsága, veled Isten áldomása.

Én drágalátos palotám, jó illatú piros rózsám,

Gyönyörű szép kis violám, éll sokáig szép Juliám!

Feltámada napom fénye, szemüldek fekete széne

Két szemem világos fénye, éll, éll, életem reménye!

Szerelmedben meggyúlt szüvem csak tégedet óhajt lelkem,

Én szüvem, lelkem, szerelmem, idvez légy én fejedelmem!

Juliámra hogy találék, örömemben így köszenék,

Térdet fejet neki hajték, kin ő csak elmosolyodék.

Júliát hasonlítja a szerelemhez...

Az Csak búbánat nótájára

Julia két szemem, olthatatlan szenem,

véghetetlen szerelmem,

Julia víg kedvem s néha nagy keservem,

örömem és gyötrelmem,

Julia életem, egyetlenegy lelkem,

ki egyedül bír velem.

Julia az lelkem, mikoron szól nekem,

szerelem beszél velem,

Julia ha rám néz, azonnal eszem vész,

mert szerelem néz engem,

Julia hol alszik, még az is úgy tetszik,

hogy ott nyugszik szerelem.

Ő tüzes lelkemnek, fájdalmas szüvemnek

kivánt jó orvossága,

Ő szemem világa, árnéktartó ága,

jó szerencsés csillaga,

Ő kinek kívüle, ez világ szépsége

nem kell, sem vigassága.

Vagy áll, ül, nevet, sír, örül, levelet ír,

szerelem is azt teszi;

Vagy mulat, énekel, vagy sétál alá s fel,

szerelem azt míveli,

Mert mint jó barátját Vénus-asszony fiát

kezen fogva viseli.

A Paradicsomba termett szép új rózsa

dicsőséges orcája,

Testszin ruhájába aki őtet látja,

szép Vénusnak alítja,

Új formában illik, mint nap úgy tündöklik

gyöngy között fényes haja,

Duna lefoltában rugaszkodott sajka

mely sebességgel mégyen,

Táncát ő úgy járja, merőn áll dereka

mintha csúszna sík jegen,

Valahova lépik, sok szemek kisérik

csudálván jár mely szépen.

Midőn néha terűl vagy mellettem kerűl,

szoknyája elterjedvén,

Szerelmével belűl veszen akkor körűl,

engemet felgerjesztvén

Udvari jó módját látván érzem kínját,

keservesen rá nézvén.

Akkor az én dolgom azonképpen vagyon

az mint az bölcsök irják,

Hogy egy kárhozattnak pokolban nagy kányák

szivét rágják, szaggatják,

De nem fogyathatják, noha rágton rágják,

mert nőttön nőni látják.

Én szivemet is így, mikor én hozzám víg,

ő nevelten neveli,

De viszont mint kánya ő kegyetlen kínja

rágja, szaggatja, eszi,

Én állapotomot, mint egy kárhozatot

oly keservessé teszi.

Dolga mind egyenlő, szerelemmel egy ő,

csak erkölcse külömböz:

Kegyes a szerelem s Julia kegyetlen,

engem halálra üldöz,

Szerelem mely édes, Julia oly mérges,

mert engem csak ver földhöz.