A Célia-ciklus verseit – például Kiben Juliához hasonlítja Celiát..., Kiben az szeretőjétül való elváltán kesereg..., Kiben az kesergő Celiárul ír – a költő Balassi-strófában írta (kivéve, a kronologikus kötetekben 83-as számmal szereplő, a Kiben az Celia szerelméért való gyötrelméről szól... című vers „kiegészítő”, hatsoros szentenciáját). A forma egyenetlen, de a képi, hangulati, kompozíciós, szerkezeti elemek kiforrottak, esztétikai igényességűek. A költő a maga által teremtett formához tudatosan kapcsolja a képi eszközöket, a szcenírozás nyelvi eszközeit vagy épp a képi párhuzamokra, ellentétekre épülő, ciklikus szerkesztésmódot (Kiben az kesergő Celiárul ír). A versek képiségére a finomság és az expresszivitás egyaránt jellemző: a szerelmes férfi aggodalma, fájdalma eggyé olvad szerelmese fájdalmával, vagy két szerelmének összehasonlítása saját sorsának, végzetének jelképévé válik.

Rövidebb szerelmi kalandok emlékét őrzik Balassi egyéb szerelmes versei. Ezekben a népi és a vágánsköltészet hatása is érződik, jellemző vonásuk a testiség, az erotikum (pl. Bécsi Zsuzsannáról és Anna-Máriáról szerzette; Kit egy citerás lengyel lányról szerzett; Az cortigianáról...).

szentencia: 1. bölcs mondás (lat.); általános igazságot, erkölcsi tanítást kifejező tömör mondat, költemény; 2. ítélet; 3. verstechnikai megoldás, amelyben a költő az elősorolt képek (pictura) után összegző résszel zárja a verset vagy versegységet. Pl. Csokonai Vitéz Mihály Az estve című versének az emberi egyenlőtlenségről szóló része.