Kiben bűne bocsánatáért könyörgett akkor hogy házasodni szándékozott

Bocsásd meg, Úr Isten, ifjúságomnak vétkét,

Sok hitetlenségét, undok fertelmességét,

Töröld el rútságát, minden álnokságát,

Könnyebbíts lelkem terhét!

Az én búsult lelkem én nyavalyás testemben

Té-tova bujdosik, mint madár a szélvészben,

Tőled elijedett, tudván, hogy vétkezett,

Akar esni kétségben.

Látja magán való szántalan nagy sok jódat,

Kiért, tudja, téged nem tisztelt, jól tött urát,

Háládatlanságát látván hamis voltát,

Ugyan szégyenli magát.

Akarna gyakorta hozzád ismét megtérni,

De bűnei miatt nem mér elődben menni,

Tőled oly igen fél, reád nézni sem mér,

Színed igen rettegi.

Semmije sincs penig, mivel elődben menjen,

Kivel jóvoltodért viszont téged tiszteljen,

Vagy alázatosan, méltó haragodban

Tégedet engeszteljen.

Sok kísértet éri, mindenképpen rettenti,

Véled ijesztgeti, kétségre sietteti,

Ki miatt majd elvész, ha véle jól nem téssz,

Magát Pokolra ejti.

Jajgatván nagy sokszor említi szent nevedet,

Mondván: Vajha az Úr hozzá venne éngemet,

Bizony kedvét lelném, mert őtet követném,

Mint édes Istenemet!

Bátorítsad, Uram, azért biztató szóddal,

Mit használsz szegénynek örök kárhozatjával?

Hadd inkább dicsérjen ez földön éltében

Szép magasztalásokkal.

Az te szódat, tudom, mihelyen meghallhatja,

Ottan szent nevedet, mint atyját, úgy kiáltja,

Kiterjesztett kézzel, sűrű könyves szemmel

Magát reád bocsátja.

Legörögvén könyve orcáján, úgy megkövet,

Magad is megszánnád, látván, mely keseredett,

Mert zokogásokkal, siralmas szép szókkal

Kér fejének kegyelmet.

Irgalmasságod is annál inkább kitetszik,

Azmennél több vétke néki megengedtetik,

Inkább kegyelmedben, mint büntetésedben

Te irgalmad tündöklik.

No, nem tartod, tudom, tovább haragod rajta,

Mert az békességre te jobb kezed kinyújtva,

De csak olyanoknak, kik utánad járnak,

Mert vagy mindenek ura.

Térj azért, én lelkem, kegyelmes Istenedhez,

Szép könyörgésekkel békéljél szent kezéhez,

Mert lám, hozzáfogad, csak reá hadd magad,

Igen irgalmas úr ez.

Higgyünk mindörökké igazán csak őbenne,

Bűntűl őrizkedjünk, ne távozzunk el tőle,

Áldott az ő neve örökké mennyekbe,

Ki már megkegyelmeze.

Éneklém ezeket megkeseredett szívvel,

Várván Úr kegyelmét fejemre szent lelkével,

Té-tova bujdosván, bűnömön bánkódván,

Tusakodván ördöggel.

Adj már csendességet...

Adj már csendességet, lelki békességet, mennybéli Úr!

Bujdosó elmémet ódd bútúl szüvemet, kit sok kín fúr!

Sok ideje immár, hogy lelkem szomjan vár mentségére,

Őrizd, ne hadd, ébreszd, haragod ne gerjeszd vesztségére.

Nem kicsiny munkával, fiad halálával váltottál meg,

Kinek érdeméért most is szükségemet teljesíts meg.

Irgalmad nagysága nem vétkem rútsága fellebb való,

Irgalmad végtelen, de bűnöm éktelen s romlást valló.

Jó voltod változást, gazdagságod fogyást érzhet-é?

Engem te szolgádot, mint régen sokakot ébreszthet-é?

Nem kell kételkednem, sőt jót reménlenem igéd szerént,

Megadod kedvessen, mit ígérsz kegyesen hitem szerént.

Nyisd fel hát karodnak, szentséges markodnak áldott zárját,

Add meg életemnek, nyomorult fejemnek letört szárnyát,

Repülvén áldjanak, élvén imádjalak vétek nélkül,

Kit jól gyakorolván hallak meg nyugodván bú s kín nélkül.