Az epikus művekben minden eseménynek, történésnek van időbeli sorrendje. A valóságos időben az eseményeknek, történéseknek szigorú lefolyásuk van. Létünk az időben, az idővel határozható meg, életünk eseményei, korszakai az időben „jönnek létre”. Cselekvéseinket, napjainkat, terveinket, gondolatainkat meghatározza az idő: a percek, órák, napszakok, napok, évszakok, évek egymásutánisága. Az epikus művek létrehozásakor az alkotót köti a való világ időrendje, de át is hághatja ezeket a szigorú korlátokat.

Az ember az álom, az emlékezés, az ábrándozás segítségével áttörheti az idő korlátait. Ezek a képességek lehetővé teszik számára, hogy kilépjen az időből, hogy utazhasson múltban és jövőben, hogy jelenné tegye a múltat, és létrehozza a jelenben a lehetséges jövőt. Az epikus művek mesevilága is ilyen: minden alkotó eldöntheti, hogy a való világ órával mérhető idejét érvényesíti-e művében – s ezáltal a valóság látszatát kelti a fikció világában –, vagy „fölhasználva” az imént fölsorolt eszközöket, képességeket, megbontja az idő szokásos sorrendjét.

Az idő logikus menetének megbontása nem jelenti föltétlenül a valóságtól való elrugaszkodást, hiszen mi magunk is élünk e lehetőségekkel: életünk szerves része az idő „kiiktatása”, az idősorrend megbontása. Megfigyelték, hogy ha „hétköznapi elbeszélőkké válunk”, pl. elmesélünk valakinek egy velünk történt esetet, akkor gyakran mi is átalakítjuk az események valóságos sorrendjét: a lényegi mozzanatot „későbbre tesszük”, mint az valójában történt, a mellékesnek tűnő részleteket kihagyjuk, az elmondottakat viszont kiegészítjük korábbi események, történések felidézésével. Így a valóságból máris elbeszélt történet születik, egy sajátos – nevezhetjük elbeszélői – „időkezeléssel”.

Az epikus művek időszerkezete művenként és műfajonként más és más. A cselekménynek tehát az egyik leglényegesebb eleme az időkezelés, hiszen meghatározza az olvasó értelmezési lehetőségeit. Azalábbiakban néhány időkezelési módot mutatunk be:

• A szerző megtartja az események logikus sorrendjét, és időrendben közli az elbeszélőn keresztül. Jelzi, ha egy szituáció kapcsán előre- vagy visszautal az időben, vagy ha kihagy egy hosszabb-rövidebb időszakot. Ezt realista időkezelésnek nevezzük, amellyel a történelmi regényekben találkozhatunk.

• A jelen idejű művekben a történelmi idő helyett történeti időről, történetiségről beszélünk, s e művek időkezelésétkontemporális (egyidejű, jelen idejű) időkezelésnek nevezzük. Ide sorolhatjuk azokat a műveket, melyeknek története a szerző saját korában játszódik.

• Ha egy epikus mű cselekménye a képzeletbeli jövőben játszódik, akkor minden esemény az időnek egy, az olvasó számára nem létező, nem ismert tartományában játszódik. Ezzel a megoldással az utópiákban és a tudományos-fantasztikus (sci-fi) regényekben találkozunk.

• Egy történet cselekménye játszódhat a képzeletbeli múltban is, a valós időn kívül. Mivel az ilyen típusú, művek cselekménye nem köthető valóságos történelmi eseményekhez, a valóság látszatát a természetes idő logikája teremti meg. Pl. a mesék,eposzok,mondák,mítoszok.

• A XIX. század végén és a XX. században született regényekben gyakran találkozunk olyan időkezelési módokkal, melyek az emberi gondolkodást, emlékezést modellezik. Időszerkezetük bonyolult, az idősíkok (múlt és jelen) mintegy egymásra rétegződnek, összekeverednek, megjelenik a belsőidő. Ezeket a műveket nevezhetjük tudatregénynek,emlékezésregénynek.

Fikció: képzeletbeliség, kitalálás; az irodalmi mű azon elemei, amelyek az alkotói fantázia termékei.

Tudatregény: regénytípus, amelyben a főhős gondolatain keresztül mutatja be a szerző a világot.

Belső idő: az átélt, a megélt idő, mely lényegesen hosszabb vagy rövidebb, mint a való idő, egy esemény valós időtartama.

Tudományos-fantasztikus regény : a fantasztikum elemeit felhasználó, többnyire a jövőben játszódó mű.

Utópia: egy elképzelt eszményi társadalmat ábrázoló irodalmi mű.