„Amint a világ egy csodával, a világteremtéssel kezdődik, hasonlóképpen az irodalomtörténet első ténye is egy csoda (és egyben egy világ teremtése). Homérosz eposzai, a legrégibb irodalmi emlékek, mindjárt a legtökéletesebb művek közé tartoznak és eljövendő évezredek számára mintául szolgáltak a költészetnek.” Szerb AntalA világirodalom története című könyve ezekkel a mondatokkal kezdődik, jelezvén, hogy az európai, illetve az európaiból kinövő européer kultúra alapja a görög világban keresendő. Az európai szellemiség az antik görög kultúra hagyományait tekinti kezdetnek, noha a görög eposzoknál lényegesen korábban is keletkeztek irodalmi alkotások, lírai és epikus művek.

Nemcsak csoda, hanem mindjárt egy rejtély is övezi Homérosz műveit. Kicsoda Homérosz? Élt-e egyáltalán, vagy a név csupán költőt jelent? Egy vagy több szerző műve-e az eposz, illetve az eposzok? Homérosz csupán összegyűjtötte a szájhagyomány útján terjedő és több kisebb szövegegységből álló mitikus, legendás történeteket, őseposzokat? Az irodalomtörténet ezeket a kérdéseket homéroszi kérdéseknek nevezte el.

Homérosz életéről szinte semmit nem lehet tudni. Valószínűleg a Kr. e. VIII. században élt. Hérodotosz, a görög történetíró vak énekmondónak, a Kr. e. IX. században élő rapszódosznaknevezi. A szülőváros jogáért az ókorban hét város – Szmürna, Rhodosz, Kolophón, Szalamisz, Khiosz, Argosz, Athén – versengett. Friedrich August Wolf német tudós 1795-ben kiadta Homérosz műveit, és megfogalmazta kételyeit a Homérosz által írt művel kapcsolatosan. Több kisebb énekből utólag összerakott munkának tekintette az eposzokat.

Wolf kortársai, Goethe és Schiller tiltakoztak a feltételezés ellen, mondván, hogy kétségbe vonja a költő zsenialitását. 1934-ben egy angol kutató, Milman Parry újabb „bizonyítékkal” szolgált: egy írástudatlan szerb énekmondó két hét alatt egy körülbelül Odüsszeia hosszúságú hőséneket mondott el fejből – tollba rögtönözve. Parry arra a következtetésre jutott, hogy a hagyománytisztelet és szájhagyomány útján terjedő és fennmaradó műalkotás hosszú fejlődés eredménye. Az orális (szóbeli) költészet idején letisztult szöveget írásban rögzítették. A meggyőző bizonyíték ellenére is vitathatatlan azonban, hogy Homérosz, legyen akár „összeragasztó”, tökéletes munkát végzett, amikor egységes művet formált a részletekből. Az énekmondó zsenialitása így nem szenved csorbát.

Az újabb kori irodalomtörténet-írás egyik álláspontja az, hogy a két eposz, az Íliászés az Odüsszeia nem egy időben keletkezett. A két mű szemléletbeli eltéréseiből arra következtettek, hogy születésük közt több nemzedéknyi időkülönbség van. Míg az Íliász világa az arisztokratikus királyságok idejét idézi, az Odüsszeia inkább a „demokratikus” társadalmi rendszerét. A világszemléletbeli különbségek mellett szerkezeti, formai eltérések is utalnak arra, hogy a szerző nem lehet ugyanaz a személy. A viták máig nem ültek el. A „csoda” talán azért találó kifejezés, mert minden igyekezetünk ellenére is megmagyarázhatatlan marad.

Rapszódosz: görög énekmondó, ünnepi alkalmakkor (állami ünnepeken, lakomákon, esküvőkön stb.). Az egybegyűltek szórakoztatását szolgáló személy, királyi udvarok hivatásos énekmondója; rendszerint ismert történeteket, hősökről szóló vagy a házigazda dicséretéről szóló énekeket ad elő.

Devecseri Gábor: Kalauz Homéroszhoz., Budapest, 1974.

Szabó Árpád: Homérosz világa, Művelt Nép Tudományos és Ismeretterjesztő Kiadó, Budapest, 1956

Mireaux, Emile: Mindennapi élet Homérosz korában, Gondolat Könyvkiadó, Bp., 1962.