A r eneszánsz kultúra minden területen jelentős változásokat hozott. Igen nagy volt a szerepe ebben a tudományos-technikai fejlődésnek (pl. építészet, könyvnyomtatás) is. A bekövetkező változások azonban nem jelentették a középkori ismeretektől való elfordulást. Az irodalomban tovább éltek a középkor műfajai, megújultak feledésbe merült műfajok és újak is születtek.

Főként Itáliában vált divatossá a panegyricus. Hosszú dicsőítő ének, témája a megénekelt valóságos személy felmagasztalása. Megrendelésre, propagandának (emlékműnek) készült. Kevert műfaj, az epikus elemeken kívül lírai és retorikai motívumokban is bővelkedik, nem törekszik esztétikai, szépirodalmi igényességre.

Kedvelték a verses nagyepikai műfajokat, például az eposzt. A nagyepikai művek közül kiemelkedő fontosságú Lodovico Ariosto (1474–1533) Őrjöngő Lóránt (Orlando Furioso) című műve, az itáliai lovagepika hőskölteménye.

Az eposzoknak, verses epikus műveknek (korábbi vitézi énekeknek, lovageposzoknak) a könyvnyomtatás megjelenése után hamarosan elkészültek prózaváltozataik is. Az első, kezdetlegesnek mondható regények az ún. népkönyvek. Az eredeti történeteknek számtalan változata, utánzata (az ún. lovagregények, pikareszk regények, például a spanyol Amadís-regény) készült ebben a korban, jó részük esztétikai mércével színvonaltalan, silány mű. Cervantes híres regénye, a Don Quijote a pikareszk műfaj paródiája is.

A reneszánsz hanyatló szakaszának idején kedvelt műfaj volt a kalandos szerelmi történetek gyűjteménye, a pásztorregény. Sannazzaro Arcadia című alkotása tekinthető alapműnek ebben a műfajban, később a nagy eposzköltő, Torquato Tasso is írt pásztorregényt (Aminta), de igazán kedvelt a spanyol és az angol irodalomban volt. Híressé vált a maga korában Guarini pásztorregénye (Pastor Fido) is. A pásztorregények és a pikareszk regények motívumai gyakran együtt szerepelnek. Az említett epikai műfajok a barokk kor irodalmának is jellegzetes műfajai.

A humanista-reneszánsz irodalom műfajai között tartjuk számon az esszéisztikus levelet (episztola) és a koldulólevelet. Az előbbiek irodalmi, tudományos (filológiai) témájúak, gyakran út- és tájleírások. A koldulólevelek reménybeli támogatókhoz (uralkodók, főurak, főpapok) szóló kérelmek, melyek ékes nyelven fogalmazzák meg a támogató nagyszerűségét s a halhatatlanság ígéretét, tudniillik a levélíró saját hírneve által véli biztosítottnak támogatója híressé válását.

A reneszánsz humanista ember, ha lázad, akkor azt elsősorban erkölcsi értelemben teszi. A reneszánsz művész a vágáns költő szabadszájúságát, a világi költészet realizmusát is képviseli. A korszak anekdotikus történetgyűjteményeiben sikamlós, erkölcstelennek tartott erotikus témákat dolgoznak fel, realisztikusan és naturalisztikusan ábrázolják koruk viszonyait. Boccaccio Dekameron című alkotásával a novella műfaját teremtette meg. Művének a maga korában is óriási volt a hatása, több hasonló mű is készült, mint például Navarrai Margit Heptameronja vagy Geoffrey Chaucer (e. csóször) Canterbury mesék című műve.

A humanista-reneszánsz irodalomban is tovább élt a középkori prózai elbeszélés. Az itáliai Baldassare Castiglione(e. kasztiljóne; 1478–1529) dialógusokból álló műve a reneszánsz udvari ember életelveivel, céljaival ismertet meg. A francia Abbé de Brantme (e. branmé; 1540–1614) írásai anekdotikus történetek, udvari pletykák.

A reneszánsz irodalmában született meg az esszé is. Az esszé tudományos igényű irodalmi, filozófiai mű. Mesterei tudományos (filológiai) filozófiájukról, elmélkedéseikről írnak e műfajban. Az egyik leghíresebb reneszánsz esszéíró a francia Michel Eyquem de Montaigne (e. monteny; 1533–1592) volt. Esszéi három kötetben jelentek meg az 1580-as években. Rövidebb írásai személyes reflexiók olvasmányokról, kulturális eseményekről és arról, hogy ezeket az ember hogyan dolgozza fel magában, hogyan befolyásolják életét. Híres gondolata – „A szavak dolga szolgálni és követni (az embert, a gondolatot)” – későbbi szerzők (pl. Ady) művészetfelfogásában él tovább.

panegyricus: megrendelésre készült hosszú dicsőítő költemény, kevert műfaj; témája a megénekelt valóságos személy felmagasztalása.

lovageposz: híres uralkodóról vagy hősről szóló, eposzi méretű és fenségességű középkori epikai műfaj; a cselekmény középpontjában a kalandok, a bajvívás állnak.

lovagregény: a XV-XVI. század divatos epikus műfaja; a lovagi életről, harcról, eszményről, szerelemről szóló kalandos történet. Leghíresebb képviselői közé tartozik Thomas Malory Arthur halála című regényével, később megszületik a lovagregény paródia is Cervantes Don Quijote című regényével.

pikareszk regény: „kópéregény”, XV-XVI. századi spanyol regénytípus, a kalandregény egyik típusa; hőse a csavargó, kópé (picaro) sokféle kalandon megy keresztül.

Pásztorregény: a reneszánsz és a barokk kedvelt regénytípusa főként a spanyol és angol irodalomban; kalandos szerelmi történetek gyűjteménye.

Episztola: költői levél, rendszerint verses formájú; klasszikus változata tanító szándékú, hangneme emelkedett; általában erkölcsi, világnézeti elvek kifejtésére alkalmas; a XIX. századtól erőteljesen szubjektivizálódik, a személyes vallomás kap nagyobb teret.

Koldulólevél: reménybeli támogatókhoz szóló kérelem; a támogató nagyszerűségét és halhatatlanságát ékes nyelven fogalmazza meg a levélíró.

Elbeszélés: prózai kisepikai műfaj; rövid terjedelmű, kevés szereplőt felvonultató, rendszerint egyetlen eseménysorra koncentráló műfaj.

Esszé: „kísérlet” (fr.) szóból; a tudományos értekező próza műfaja; irodalmi igénnyel megírt, egyéni felfogást tükröző tanulmány.