A reneszánsz kor drámairodalmában tovább éltek a középkori dráma típusai és a commedia dell' arte színházi hagyományai. A színházi műfajok terén egyre erőteljesebb az ókori dráma – elsősorban az ókori vígjáték – és néhány szerző (például Seneca) hatása. A reneszánsz dráma felé vezető úton az első lépéseket a spanyol és az angol színház tette, de mindkettőre jelentős hatással volt a középkori drámák világa is. A spanyol drámairodalomban jelentek meg először nagyobb számban a középkori epikus lovagtörténetek (pikareszk történetek) dramatikus feldolgozásai.

A korai reneszánsz drámák erősen kapcsolódtak a valláshoz, a vallásos műfajokhoz, a misztériumokhoz. Igen gyakoriak az úgynevezett rémtörténetek, rémdrámák is. A sokszor sablonos, sematikus történetekben egy a közös: a különös, félelmetes halálnemek. A drámák szereplőinek fő mozgatója a szenvedély, a drámai hősök cselekvéseit elsősorban ez határozza meg. A vígjátékok közül elsősorban a bohózatok terjedtek el, de felújítottak néhány ókori szerzőt (például Plautus, Terentius) is. Divatosak voltak a szerelmi történetet előadó pásztorjátékok is. A drámairodalomban is megjelent a hitvita. A különböző felekezetekhez tartozó szerzők drámai művekben – főként vígjátékokban – is kifejtették nézeteiket. Ezek a misztériumjátékok, moralitásoksémáira épültek, és nem igazi drámai alkotások, inkább teológiai témájú dialógusok, példázatok.

A reneszánsz kori színházi szerzők nem törődtek műveik megjelentetésével. A színházi műfajok még alkalmi jellegűek voltak, nem tekintették a drámákat az epikus és lírai művekkel egyenértékűnek. Még Shakespeare sem foglalkozott drámáinak megjelentetésével (a kortárs könyvnyomtatók, persze, sokszor kiadták a szövegeket, fönn is maradt jó néhány, például hallás után lejegyzett drámaszöveg első nyomtatványa).

A dráma fejlődése szempontjából a döntő mozzanat a színházmegújulása volt. A középkorban és a reneszánsz kor elején nem létezett még állandó színház, e téren az első jelentős változás a shakespeare-i színház, a Globe (e. gloub) megépítése volt. Az állandó színház, az állandó játéklehetőség, a főúri, királyi közönség (és támogatás) rangot adott a színháznak és lassan a drámai műfajoknak is. A következő korszak – a barokk – irodalmában vált jelentőssé a dráma és a színház. A reneszánsz kori drámák hagyományosan verses szövegűek, de megjelentek a prózában írt drámák is. A történetek tagolására az öt felvonás a jellemző.

A reneszánsz dráma fénykora Shakespeare-hez kötődik, aki az antik drámai hagyományt túlszárnyalva új irányba terelte a dráma fejlődését. Újításai csak a felvilágosodás korában kezdtek hatni Európában. Ennek az az oka, hogy a dráma következő jelentős korszakában – klasszicistadráma – az antikvitást mindenekfelett tisztelő és követő francia dráma vált uralkodóvá.