A magyar humanista epika jellemző műfajai a beszédek és a levelek. A főúri körökben lassan elterjedő írás-olvasás megteremtette e műfaj első emlékeit. A kor nagy levelezője és orátora (szónoka) Vitéz János (1400 k.–1472) volt. Leveleit 1451-ben Leveleskönyvében jelentette meg. Az antik és középkori levelezési hagyományon alapuló – elsősorban politikai tárgyú – episztolái humanista szemléletűek, a célszerűség és a realizmus igénye jellemzi őket. Szónoki beszédeit is ezek az elvek határozták meg. Vitéz nyomán elterjedt a levél és a szónoki beszéd műfaja a magyar közéletben, s megjelentek az első fordítások és mintaszövegek is.

A kor másik híres műve e tárgyban Váradi Péter (1450 k.–1503) Leveleskönyve. A közéleti, politikai levelezés mellett lassan kialakultak a magánlevelezés szokásai is. Az elsősorban nem irodalmi célzatú levelezés legszebb darabjait Nádasdy Tamás és felesége, Kanizsai Orsolya írta egymásnak, melyeknek külön jelentőséget ad az is, hogy magyar nyelven születtek.

A korai magyar reneszánsz írók is kedvelték a panegyricus műfaját. Legnagyobb latinul író költőnk, Janus Pannonius (1434–1472) életművében számos példáját találjuk. Janus itáliai tartózkodása, tanulmányai idején írta panegyricusait. Guarino-panegyricusán még Magyarországra való visszatérte után is évekig dolgozott. E panegyricus azért is érdekes, mert hőse nem politikus, hadvezér, hanem tanár, a szerző tisztelt mestere, a mű így nem „bérmunka”, nem megrendelésre készült.

Janus Pannonius életművében másodlagos jelentőségűek fordításai görögről latinra (pl. Plutarkhosz: Moraliae, Dicta rerum et imperatorum), melyek politikai célzatú művek. (E művek magyarul: Hogyan húzhatunk hasznot ellenségeinkből;Az ártalmas kíváncsiságról;Királyok és hadvezérek bölcs mondásai.)

retorika: szónoklattan, a szónoklás tudománya; később a prózai műfajok elméletével foglalkozó tudomány.

episztola: költői levél, rendszerint verses formájú; klasszikus változata tanító szándékú, hangneme emelkedett; általában erkölcsi, világnézeti elvek kifejtésére alkalmas; a XIX. századtól erőteljesen szubjektivizálódik, a személyes vallomás kap nagyobb teret.