A magyarországi ellenreformáció vezéralakja a tudós, teológus, író Pázmány Péter (1570–1637) volt. Váradon született, protestáns családban, tizennégy évesen rekatolizált. Iskoláit Kolozsvárott, Krakkóban, Bécsben és Rómában végezte. Tanított a grazi egyetemen, Bécsben papneveldét (Pazmanaeum, 1623) és – már esztergomi érsekként – Nagyszombatban egyetemet is alapított (1635). A Zrínyi árvák (Miklós és Péter) udvar által kijelölt nevelője volt.

Tevékenysége nem szűkült csak a jezsuita rend és a katolikus egyház érdekeinek képviseletére, céljai között szerepelt Magyarország kulturális és politikai egységének megvalósítása is. Számos teológiai művet írt (prédikációk, imádságos könyv), a katolikus oldal vezetője volt a hitvitákban. Egyik legjelentősebb műve a Kalauz(Isteni igazságra vezérlő kalauz, 1613), de lefordította Kempis Tamás híres Imitatióját is (Krisztus követése, 1624). Prédikációinak szövegei a magyar szónoklás legszebb példái közé tartoznak, a barokk stílus egyik legkiválóbb képviselője.

Irodalomtörténeti szempontból legfontosabb műve az Öt szép levél (1609), mely legnagyobb protestáns vetélytársa, Alvinczi Péter elleni szatirikus vitairat. Első jelentős polémiáját Magyari István lutheránus prédikátor műve (Az országokban való sok romlásoknak okairól, 1602) ellen írta. A legnagyobb vihart Az nagy Calvinus Jánosnak Hiszekegy-Istene (1609) című írása keltette, melyben pamfletszerű eszközökkel támadja a kálvinizmust.

vitairat: publicisztikai műfaj, valamilyen közérdeklődésre számot tartó kérdésben nyilvánosan kifejtett álláspont, nézet kifejtése; a szöveg feladata a meggyőzés, melynek eszközei pl. jól megalapozott érvek, bizonyítékok, példák, érthető fogalmazás, világos és logikus gondolatmenet

Bitskey István: Pázmány Péter, Gondolat Könyvkiadó, Bp., 1986