A Szigeti veszedelem formai sajátosságaiban jelentősen eltér a mintaművektől, hiszen nem időmértékes-hexameteres formában íródott. Verselésemagyaros-ütemhangsúlyos.

Az eposz általában tizenkét szótagos négysoros strófákból áll, a sorok tagolása azonban nem szabályos (felező), gyakori a sorokon belüli ütemhatárok eltolódása (pl. 7/5). E ritmikai „szabálytalanság” teszi nehézzé a szöveg olvasását, s ez vezetett irodalomtörténetünkben különböző polemizálásokhoz. Egyes kutatók, a szerző bevezetőjére is hivatkozva („Vagyon fogyatkozás verseimben...”) azt hangsúlyozzák, hogy Zrínyi a rendelkezésére álló rövid idő miatt nem volt képes művét formailag tökéletesíteni. Mások a reneszánsz kori magyar epikus művek formai hasonlóságára hivatkozva állítják, hogy a költő tudatosan választotta ezt a „régies” formát. Van olyan értelmezés is, mely Zrínyi sajátjának tulajdonítja ezt a formát (Zrínyi-vers), s van, aki az ősi magyar versritmus példájának tartja. A vitát az gerjesztette, hogy Zrínyi kortársának – Gyöngyösi Istvánnak – költészetében a szabályos felező tizenkettes az uralkodó, az a forma, mely hosszú időn keresztül magyar versformaként élt a köztudatban. Érdekes Gábor Ignác teóriája Zrínyi versmértékével kapcsolatban, amelyet Németh László is átvett. Eszerint Zrínyi eposzának ritmusában a mondatok értelmi hangsúlya határozza meg az ütemezést („tagoló verselés”).

Zrínyi-versszak: Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem című eposzának versmértéke; szabálytalanul alkalmazott felező vagy négyütemű tizenkettes (előfordulnak 11 és 13 szótagos sorok is), a középmetszetek azonban gyakran eltolódnak vagy hiányoznak; a négysoros versszakok bokorrímesek, ezek többnyire ragrímek.