Divinyi kódex: Kuruc vers kézirata A korszakelnevezés történelmi-politikai kategória csakúgy, mint a reformkor. Természetesen általános kultúrtörténeti, művelődéstörténeti vonásai is vannak. Mivel a korszakok irodalma összefonódik a történelemmel, politikával, ezért az irodalomtörténeti hagyomány is külön irodalmi kategóriaként kezeli mindkettőt.

A kuruc kor a XVII. század hatvanas éveitől a XVIII. század közepéig terjedő időszak. Három nagyobb egységre bontható a történelmi események kronológiája alapján: 1662–1703; 1703–11, a szabadságharc ideje; 1711-től a század közepéig.

A korszak költészete változatos műfajú. Nemcsak a kuruc költészetre, az egész korszakra általában jellemzőek az alábbi műfajok:

• szerelmes dalok;

• táncdalok, toborzók, katonadalok;

• alkalmi dicsőítő, búcsúztató, sirató énekek (latinul is);

• csúfolódó énekek (pl. asszonycsúfolók);

• tréfás-moralizáló énekek, illetve feddőénekek (pl. a részegesekről, fukarokról);

• buzdító énekek, politikai versek (törökök, németek ellen);

• gyászénekek (az országot, egy-egy települést sirató énekek);

• bujdosó, búcsúzó énekek.

A versek keletkezéstörténete, a szerzők személye nehezen határozható meg, a korszakkal foglalkozó irodalomtörténészek sokszor csak feltételezéseket, lehetséges körülményeket fogalmaznak meg. A szerzőkről általában nem sokat vagy semmit sem tudunk.

A művek egy részét kéziratos daloskönyvek őrizték meg (Thoroczkai Zsigmond énekeskönyve, 1695 után;Szentsei-daloskönyv, 1704 körül; Furuglyás-énekeskönyv, 1764 körül). Kéziratos formában terjesztették őket, és legtöbbjük teljes mértékben folklorizálódott, a népköltészet részévé lett.

A kurucság, „kurucosság” a társadalom különböző szintjein összefonódott az ellenállás, a függetlenség, a szabadság és nem utolsósorban a magyarság, a hazafiság fogalmaival; még némi vallásos színezetet is kapott (kuruc-labanc – protestáns-katolikus), mely természetesen nem minden esetben valós szembeállítás.

A kuruc költészet folklorizálódása, stilisztikai és formai sajátosságai és meghatározó, a szövegek tartalmában megnyilvánuló értékrendje, eszmeisége okán már a XIX. században irodalomtörténeti jelentőségűvé vált. A reformkor romantikus költői e kor költészetében vélték felfedezni a magyarság valódi, ősi költészetét. A versek, dalok tartalmából következtettek többek között a magyarkarakter alapvonásaira. Bizonyos értelemben a kuruc költészet egyfajta misztifikációját hajtották végre, melyre a két korszak párhuzamai is okot szolgáltattak. A korszak „mitologizálódása”, heroizálódása már a Rákóczi-szabadságharc bukása után megkezdődött.

A nem tudatos misztifikáció mellett voltak kísérletek a tudatos hamisításra is. A legismertebb „késő kuruc” költő, a történetíró, költő és politikus Thaly Kálmán (1839–1909), aki az általa gyűjtött kuruc kori versek mellett közölte saját műveit. A későbbi korok magyar irodalmában leginkább Kölcsey, Arany János és Ady költészetét ihlette meg a kuruc költészet.

plágium: (lat.); idegen mű saját néven közlése, irodalmi hamisítás, lopás