A kuruc kor költészetében jelentős számban találhatók hazafias panaszversek,siraloménekek. A XVI. század irodalmában kialakult énektípus az ország történelmi helyzetéből fakadóan a barokk irodalmában is tovább élt. A panaszversek műfajilag a himnuszokkal, jeremiádokkal mutatnak rokonságot. Közös bennük, hogy az ország, nép vagy kisebb közösség sorsában bekövetkező csapásokat isteni akaratként, Isten büntetéseként értelmezik. A versben megszólaló személy általában a szerencsétlenség szemtanúja, hiteles tudósító. Az esemény felidézése, elmondása miatt az epikusság jellemző rájuk, de a lírai alany beszédhelyzete, a szövegekben nagy hangsúlyt kapó fohász, könyörgés, himnikus hangvétel líraivá teszi őket. Néha igen nehéz eldönteni, hogy mely műnembe sorolható az adott szöveg (pl.A kolozsvári veszedelemről szóló ének, Siralmas ének a szömörei harcról, Jajszó, melyben édes hazánk romlását siratja egy poeta). A kuruc kori panaszversek közvetlen forrásai voltak Kölcsey Himnuszának és Ady számos versének is.

siralomének: planctus (lat.); lírai műfaj, a gyászdal egyik válfaja, amelyben a szerző nem az egyéni fájdalom, hanem a közösség (város, ország, nép) veszteségélményét adja elő