A commedia dell' arte a középkor színháza, Itáliában alakult ki, és hamarosan Európa-szerte elterjedt. A színház a középkorban az alkalmi színpadot, az alkalmi előadást, a rögtönzést jelentette. A nem „készre írt” történetvázak kiteljesítését a lehetőségek határozták meg: hely, közönség, színészi képességek stb. Az előadott művek egyrészt a különböző misztériumok, népi eredetű játékok, másrészt ókori eredetű drámák (vígjátékok) voltak. A vásári komédia elsősorban vígjáték, bohózat, bár a haláltánc motívumai is fellelhetők benne.

A haláltánc a középkor egyik legérdekesebb misztikus műfaja, motívuma: lényege az a sajátos demokratizmus, mely szerint a halál mindenkit egyenlővé tesz, Isten ítélőszéke előtt a földi világban élvezett előjogok nem érvényesek. A halállal (kaszás csontváz) az élen haladó körtáncban együtt táncol úr és szolga, főpap és egyszerű ember.

A vándorló társulatok városról városra, vásárról vásárra jártak, s általában a piactéren mutatták be előadásaikat. Később a dráma és színház e változata megjelent az udvari kultúrában, a XVI–XVII. századra már állandó udvari társulatok is működtek (például a párizsi olasz színház). A rögtönzött színdarabok állandó szerepekre – típusokra – épültek.

A vásári komédia ókori gyökerű típusai: a zsarnokoskodó, zsugori idősebb úr: Pantalone, az okos szolga: Brighella (e. brigellá); a buta, pórul járó szolga: Arlecchino(e. árlekíno); a gyámoltalan szerelmespár: InnamorativagyAmorosi; a szájhős katona: Capitano; végül a tudós (ámbár ostoba) ember: Dottore.

A vásári komédia legfontosabb figurái, a cselekmény irányítói (a cselszövők) az okos szolgák. Ebből, valamint a szerepkörök, jellemek állandó vonásaiból érezhető, hogy a műfaj egyéb szempontból is „demokratikus”. A hatalommal, társadalmi privilégiumokkal bírók, vagyonosak a negatív figurák, az elnyomottak, alávetettek a pozitív hősök. Ugyanakkor a vásári komédiák jellemei árnyaltabbak, emberibbek, mint a misztériumok, moralitások allegorikus szereplői. E típusok az ókori római vígjátékban (például Plautusnál) bukkantak föl először, de végleges szerepkörüket a commedia dell' arte-ban nyerték el. A középkornak ebből a színházából fejlődött ki a reneszánsz korban és főként a klasszicizmus korában az európai vígjáték több műfaja is (például cselvígjáték).

típus (állandó szerep): általános és egyedi vonások egysége egy konkrét alakban