A görög költészet kezdetei az idők homályába vesznek. Minden bizonnyal a líra a korai századokban alakult ki, a szájhagyomány útján terjedő ősköltészet formájában. A népköltészeti szakaszról keveset tudunk, néhány töredék maradt fenn csupán (Rhodoszi fecskedal stb.), melyeket jóval keletkezésük után jegyeztek le. Ezért a lírai költészet kezdetének az irodalomtörténet a VII. századot tekinti.

A gazdasági, politikai és társadalmi változások eredményeként alakult ki az egyén gondolatvilágát kifejezésre juttató „személyes” költészet. Az arisztokratikus vezetésű poliszokban lezajló változások, a démosz szerepének növekedése a közösségi tudat mellé állította az egyéni tudatot, az egyéniség szerepét a közösség életében. A társadalmi tagozódás hagyományos vérségi rendszerének helyébe a tevékenységbeli kiválóság, a hozzáértés és törekvő emberi magatartás, illetve a vagyoni tagozódás új rendszere lép. „...az alakuló világban helyét kereső ember önmagát, a maga személyiségét is fölfedezi, és a környező világhoz való személyes viszonyát megfogalmazza” (Ritoók Zsigmond).

A régi politikai rendszer (királyságok) és társadalmi struktúra megbomlása utat nyitott az eltérő fejlődéshez, az egyéniség kibontakozásához. A poliszok egy részében a démoszt képviselő türannoszok ragadták magukhoz a hatalmat, kormányzásuk alatt ment végbe a vagyoni alapon történő társadalmi tagozódás. A türannisz rendszere a parasztok, iparosok, kereskedők érdekeit képviselte az arisztokrácia ellenében, támogatta a gazdasági és kulturális fejlődést.

Lényegében ezek az okok vezettek el ahhoz, hogy a közösségi tudatot erősítő epikus művek helyébe az egyének érzelmi, gondolati világáról tanúskodó lírai költészet lépett. Tettvágy, szenvedély, örömkeresés lobog ebben az új típusú költészetben.

Az új szellemi pezsgéshez a korai filozófia születése is hozzájárult. Talán nem véletlen, hogy a „hét bölcsnek” nevezett gondolkodók – töredékekben fennmaradt tanításai – az új társadalmi igény számára fontos emberi magatartásmintákat definiálnak rövid, tömör formában.

A költészet a múlt példáin túllépve a jelen világát tükrözi, a homályba burkolódzó narrátor helyébe a nyíltan megmutatkozó költői egyéniség lép. Az objektív leírás helyett a szubjektív, érzelmi vagy szenvedélyes megnyilatkozás lesz az elsődleges. A homéroszi eposzok lírai betétjeitől a homéroszi himnuszokon és Hésziodosz tankölteményein át vezet az út a tisztán személyes költői megfogalmazás felé.

A művek tartalmának megváltozása formai változásokat is hoz. A költői kifejezés rövidebb, tömörebb és változatosabb ritmikai megjelenésű lesz. A lírai költészet kialakítja a szándékai szerinti legmegfelelőbb formákat. A hexameteres verselés fellazul, új verslábak, sor- és versszaktípusok jelzik a forma megújulását.

A költészet változatosságát az új műfajok, illetve a műfaji sokszínűség jellemzi.