Anakreón (Kr. e. VI. század) az ókori görög líra egyik legérdekesebb alakja, az öregkor költője. Kevés hitelesnek mondható műve, töredéke maradt fönn. Műveinek témája a szerelem, a bor (mámor), az öregség és a halál.

A lírai költészetben külön téma az öregedés, az öregkor. A legnagyobb, leghíresebb lírikusok általában fiatal emberek voltak, a lírai költészet szinte összekötődött a fiatalsággal, ifjúsággal. Az európai és a magyar lírának is vannak azért „nagy öregjei” (pl. Goethe, Arany János, Vas István). Az öregkori líra archetípusa azonban kétségtelenül Anakreón.

A halál, az elmúlás egészen más hangsúlyt kap az epikában és a lírában. Az ókori epikában alapvetően érvényesül az az alapeszme, hogy az ember élete, az egyén élete nem érték, másodlagos dolog. Nem az egyén élete a fontos, hanem a nemzetségé, a népé. A Kr. e. VI. század egyáltalán nem hősies korában az öregedő ember számára már nem fogadható el ez a felfogás.

Anakreón nem kedveli a harcokról, háborús hősökről szóló énekeket, nem akar hős lenni. Nincs szüksége olyan példaképekre, akik a harci dicsőségért képesek föláldozni életüket. Ő az életet, a jó borokat, a nőket élvezi. Szeret élni. Az élet számára az öröm, a boldogság forrása, érték. Az életszeretetet egyetlen dolog fenyegeti: a halál.

A hullámokból kiemelkedő Aphroditét kísérői öltöztetik

archetípus: ősforma, őskép; állandósult kép; az irodalomban és művészetekben is előforduló szimbolikus tematikai kép