ism.: jelenet egy itáliai komédiából A drámai művek mondanivalójának elsődleges közvetítői a szereplők. A szereplők (jellemek) hajtják végre a cselekvéseket, a párbeszédekben, monológokban az ő gondolkodásmódjukat ismerjük meg, beszédük, tetteik meghatározzák a befogadó viszonyulását. A klasszikus ókori tragédiákfőszereplője – a tragikus hős – általában címszereplő is. Ez a motívum már eleve ráirányítja a néző figyelmét, s a történet kibontakozása során az egyik meghatározó „szólam” az övé.

A főszereplővel szemben álló fél, az ellenhős, szerepét tekintve legalább olyan fontos, mint a főhős. Ez szükségszerű, hisz egyenlőtlen erők összeütközése nem feltétlenül váltana ki tragikus hatást. A legtöbb esetben az ellen hős is olyan célokra törekszik, melyeknek van igazságtartalma, helyessége, indokoltsága, nem egyszerűen csak mást vagy az ellenkezőjét akarja, mint ellenfele. Gyakran illusztrálják a két fél szembenállását kisebb konfliktusok, ellentétek, melyekben a szembenálló felek között nincs egyensúly, tehát egyértelmű valamelyik fél fölénye. Ezek a kiegészítő elemek még inkább fölerősítik a fő konfliktus résztvevőinek elsődlegességét.

A mellékszereplők jelentősége kisebb, mint az epikus művekben, nem motiválják olyan erősen a főbb szereplők cselekvéseit, nincs valódi befolyásuk a cselekményre, kivéve, amikor a fordulat bekövetkeztében van szerepük. Ebben az esetben is csak pillanatnyi a jelentőségük.

A tragédiák döntő többségének a középpontjában az egyén, a magányos ember áll, a tragikus művek főszereplői (és ellenhősei) szükségszerűen válnak magányossá, a döntési helyzetekben mindig az egyéné a felelősség.

ism.: három női tragédiaszereplő