Az irodalom harmadik nagy műneme a dráma.Arisztotelész töredékes elméleti művében, a Poétikában a drámai műnemet is az alapvető beszédmóddal (genusdrammaticus – a kreált alakok beszédneme) határozta meg. Lényege, hogy az alkotó nem elbeszél egy történetet, nem személyes hangon szól, nemcsak maga beszél (epika és líra), hanem másokat beszéltet. Ugyanakkor ötvözi a másik két műfaj alapvető jellegzetességeit: a drámai műveknek is van fabulája, története, illetve a dráma szereplői saját gondolataikat, érzéseiket közlik a dialógusokban és monológokban. A drámai műfajok két szinten bontakoznak ki: a cselekvésekben, tettekben – akció, illetve a beszédben – dikció. Az arisztotelészi értelemben használt utánzásban (mimézis) tehát megjelenik a drámai műfajokban a cselekvés utánzása is. Akció és dikció egysége a dráma cselekménye. A drámai cselekmény tehát elválaszthatatlan a játéktól, az előadástól.

A drámai alapszituációból kibontakozó cselekmény folyamatosságát, a drámai szándék kibontakozását és tetté érlelődését, a drámai helyzet motivációját, valamint a szereplők jellemének kibontakozását, fejlődését a drámai szerkezet fogja össze.

akció: (latin: actio: cselekvés, hatás, tett): színpadi történés; a színészek cselekvései, tettei a drámában

dikció: (latin: mondás): minden verbális megnyilatkozás, amelyből a dráma épül: a drámai mű egészének nyelve, a megjelenítés egyik eszköze a színészi akció mellett

Bécsy Tamás: A dráma esztétikája, Kossuth Könyvkiadó, Bp., 1988

Bécsy Tamás: Rítus és dráma, Mécs László Lap és Könyvkiadó, Bp., 1992

Bécsy Tamás: A drámamodellek és a mai dráma, Akadémiai Kiadó, Bp., 1974

Bécsy Tamás: A dráma lételméletéről, Akadémiai Kiadó, Bp., 1984