(latinos megjelölés; epikédeion gör. 'temetéskor') antik lírai műfaj. Eredetileg (folklorisztikus formájában) temetési ének, később daktilikus versmértékű, vigasztaló és buzdító tartalmú gyászének. Virágkora a hellenisztikus kor (Aratosz, Partheniosz) és

A középkorban, a középkori udvaroknál megjelenő költészet. Egyik nagy újítása, hogy a versek középpontjába leginkább a nők kerülnek. Az irodalmi köztudatban innentől kezdve a nők többnyire úgy szerepelnek, mint felsôbbrendű lények, akikkel a lovagok elev

Balassi Bálint barátja, költészetében követője. Költeményeire gyakran meghökkentő hasonlatok, képek, szép csengés és gondolati mélység jellemző.