Az európai művészetben a késő reneszánsz és a barokk közötti átmeneti korszak és stílus a manierizmus (XVI. század vége–XVII. század). A manierizmus – mely elsősorban a képzőművészetben vált jelentőssé – a reneszánsz stílus (az általános reneszánsz stílusjegyek és a nagy reneszánsz művészek egyéni stílusának) követését jelentette. A reneszánszhoz hasonlóan Itáliából indult ki, majd elterjedt Németalföldön, Franciaországban és Németországban is. Legnevesebb képviselői Jacopo Pontormo, Rosso Fiorentino, Giuseppe Archimboldo, illetve a spanyol El Greco.

Nehéz éles határt vonni reneszánsz és manierizmus, manierizmus és barokk között. Egyes művelődéstörténészek és művészettörténészek a hanyatló reneszánsszal, mások a barokk korai szakaszával azonosítják, megint mások jelentős, önálló irányzatnak tartják. A stílus szempontjából nemcsak a korszakot, az egyes műalkotásokat is nehéz egyértelműen behatárolni. A manierizmus lényegét sokan az utánzásban, az elődök követésében, a modorosságban határozták meg – kétségbe vonva ezáltal a művészek önállóságát, egyediségét.

A manierista stílus A korszak művészeinek témaválasztásában, megoldásaiban meghatározó a korábbi korszak, a reneszánsz értékrendje: bizonyos értelemben a manierista művészek a reneszánsz stílust, kifejezésmódot szélsőséges irányban fejlesztették tovább. A stílusra általánosan jellemző

– a finomság,

– a szellemesség,

– a könnyedség,

– az irracionalitás felé való továbblépés (pl. a festészetben az erőteljes színek használata – El Greco művein) – a hanyatlásélmény.

E korban újjáéled az udvari költészet, a lovagepika, a bukolika. A korszak legjelentősebb irodalmi alkotása Cervantes Don Quijote című regénye, de manieristaként is említik Montaigne-t, a francia esszéistát. A magyar irodalom legjelentősebb manierista alkotója Balassi Bálint tanítványa, Rimay János (1570 k.–1631).

MarinizmusAz irodalomban a manierizmussal párhuzamosan élt egy másik – szintén a barokk irányába mutató – stílusirányzat, a marinizmus. Az irányzat neve Giambattista Marino (vagy Marini; 1569–1625) olasz költő nevéből ered, akinek legfontosabb alkotása az Adonisz című eposz (1623). Elsősorban a mű képi világa, metaforái, illetve leírásai voltak nagy hatással a korabeli európai irodalomra.

Rajta kívül említést érdemel még Don Luís de Gongora (1561–1627), akinek Soledares című töredékben maradt „hőskölteménye” szintén a mesterkélt és bizarr stílus remek példája.

Manierizmus: maniera = „mód, stílus, modor (ol.) szóból; XVI—XVII. századi stílusirányzat a reneszánsz és a barokk között, a túlfinomult késő-reneszánsz udvari kultúra szélsőséges hajtása, az irodalomban és a képzőművészetben egyaránt megtalálható. Jellegzetessége a túldíszítettség, a pompakedvelés, az előkelőség, a hanyatlásélmény (dekadencia), a „modoros” előadásmód és stílus. Az irodalomban Tasso A minta című regénye, Sidney Arcadia című műve és költészete, Rimay János és Csokonai költészetének néhány darabja, a képzőművészetben Michelangelo és Raffaello műveinek egy része sorolható ide.

marinizmus: a manierizmussal párhuzamosan létező - szintén a barokk irányába mutató – irodalmi stílusirányzat; Giambattista Marino (vagy Marini; 1569-1625) olasz költő nevéből