A különböző mítoszok közötti kapcsolatrendszer, a mítoszok összefüggései alkotják a mitológiát. A mitológia tehát a mítoszokrendszere.

A mitológiai történeteket, mítoszokat csoportosíthatjuk tematikai,motivikus vagy szerkezeti szempontból. Tematikai szempontból megkülönböztetünk teremtéstörténeteket, melyek témája a világ keletkezése, az ember születése, teremtése. A mítoszoknak témája lehet természeti jelenségek, képződmények, lelki tulajdonságok, állapotok, szokások, mesterségek, állatfajok, növények létrejöttének magyarázata. A motívumok szempontjából elkülöníthetjük a vándormotívumokra, illetve a különböző kultúrák sajátos motívumaira, jelképeire épülő mítoszokat.

Szerkezeti, kompozíciós szempontból megkülönböztetünk különálló, illetve történetfüzérekből, egymással összefüggő történetcsoportoktól álló történeteket. Az utóbbiak között a kapocs lehet lazább (pl. közös helyszín), és lehet szorosabb (pl. egyazon főhős).

A mítoszok szóbeli epikus ésdramatikusformáitmég ma is megtaláljuk különböző népek hagyományaiban. Más népek írott formában, rögzített változatban vagy csak nyomokban őrizték meg. A modern európai civilizációk mitológiai hagyományai jórészt eltűntek a keresztény kultúra megjelenésével, a kereszténység fölvétele legtöbbször egyet jelentett a saját mitológia föladásával. Ennek ellenére „pogánykori emlékeket” őriznek a népszokások, a népköltészet vagy éppenséggel a nyelv: szólásokban, kifejezésekben. A keresztény hagyomány is magába olvasztott, és maga is megőrzött jó néhány kereszténység előtti mitológiai hagyományt. Egyik legismertebb ilyen emlék Krisztus születésének a római szaturnália-ünnepekkel való időbeli egyeztetése.

A mítoszok és mitológia tanulmányozása nem csak az irodalom és művészetek számára fontos. A társadalomtudományok – történelem, pszichológia, filozófia, szociológia – számára a mítosz forrás. A modern pszichológia a mítoszok alapján az egész emberiség „történelem előtti” múltjára vonatkozóan megállapított téziseket. A tudomány számára a mítosz elsősorban nem művészi alkotás, hanem emberi, társadalmi tudatállapot emléke, mely alkalmas társadalmi állapotok rekonstruálására, összehasonlító elemzésekre, mai problémák gyökereinek megtalálására. Bonyolult és szerteágazó feladat a mítoszokkal, mitológiával való foglalkozás. Csak irodalmi műfajként kezelni téves megközelítés, de irodalmi műfajként nem foglalkozni vele, megnehezíti vagy akár lehetetlenné is teheti az irodalmi művek megértését.

A teljes mitológia „átkerülhet” a művészetek szférájába, az irodalom és a művészetek témájává válhat, s létrejöhet – akár a vallási hagyománynak ellentmondó – értelmezése. Végső soron ez a folyamat vezet a mítoszok irodalommá válásához, irodalmi műfajjá alakulásához.

Az európai kultúra hagyományai két nagy forrásból merítenek: az ógörög mítoszokra épülő és keleti, ázsiai, kis-ázsiai motívumokat is magába ötvöző görög-római kultúrkör mitológiai hagyományaiból, illetve a zsidó hagyományokra épülő s más közel-keleti, mezopotámiai hagyományokat ötvöző keresztény-zsidó kultúrából és vallási elemekből. Tehát már nem létező népek hagyományaihoz és még ma is élő valláshoz, civilizációhoz kapcsolódnak.

Az európai kultúrára hatottak más kultúrák, más civilizációk, más mitológiai rendszerek is (Egyiptom, India, Kína, később Amerika), de ezek a hatások jóval gyengébbek. A görög-római mitologikus hagyományt a művészeteken belül az irodalom – Homérosz, Hésziodosz, Vergilius, Ovidius és mások művei – őrizte meg elsősorban.

Vándormotívum: alaptéma, mely kisebb-nagyobb eltérésekkel bukkan föl számos nemzeti irodalomban.

Szaturnália: Saturnus isten tiszteletére az ókori Rómában tartott örömünnep.

Kerényi Károly: Görög mitológia, Gondolat, Budapest, 1977

Barthes, Roland: Mitológiák, Mérleg könyvek, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1983.

Trencsényi-Waldapfel Imre: Görög regék, Móra, Budapest, 1976

Szerk. Kelemen Hajna: Mitológia, Holnap Kiadó, Budapest, 1993.