líraiság
Művészeti minőség. Az irodalomban azokra az epikus vagy drámai művekre értendő, melyben a szerző vallomásos énje domborodik ki.
anapesztus
Antik időmértékes, négy morás verselésű versláb. Képlete: υ υ – .
stílusalakzatok
A nyelvben érvényesülő átalakítás, változtatás folytán kialakuló, a nyelvi normától eltérő jelenség. A 19. sz. -ig a nyelvi rendszer belső összefüggései, normái elleni vétségnek tekintették az alakzatokat, a barbarizmusokat, a kétértelműséget. A költői használatban és a retorikában stíluserénnyé válik, ha az adott szöveg külső és belső összefüggésében az író és a beszélő szándékának megfelelően hat.
dikció
( lat. =mondás) Több értelemben használt fogalom, amely eredetileg a beszédet jelölte, majd kiterjedt a valamilyen célból szervezett beszédre is.
egyszólamú szerkezet
Egyszólamú szerkezet esetében a történet cselekményei egy szálon keresztül bontakoznak ki az időrendet nem bolygatva. Legfőképpen a balladák esetében fordul ezen szerkezet alkalmazása.
többszólamú ballada
Különböző, de egyidejű cselekvések fonódnak egymásba.
dráma
A hagyományos műnemek egyike, eredetileg színpadra szánt alkotás; az eseménysort, a szereplők jellemét, gondolatait, egymáshoz való viszonyát az alakok tetteiből és dialógusaiból, monológjaiból ismerjük meg. A drámai cselekmény egy adott, feszültséggel te
monológ
Magánbeszéd. A dráma azon része, melyben csupán egy szereplő beszél, gondolkodik, s mindezt úgy teszi, hogy a dráma többi szereplője nem szerez tudomást az elhangzottakról, nincs jelen. A monológ előadója érzéseit, gondolatait a közönség előtt feltárja, á
allegorikus
Ókori görög leírásmód, képbeszéd, mely során az alkotó absztrakt formában jeleníti meg a valóságot, ezzel erősítve annak karakterét és átvitt értelmét.
akció
A drámai szereplõk a különbözõ jelenetekben beszélnek, vitatkoznak (dikció) és cselekednek (akció), tetteik megjelenítése azonban, másodlagos a szöveghez képest.
hallucináció
( lat) Érzékcsalódás, külső inger nélküli érzékelése olyasminek, ami a valóságban nincs.
vízió
Lat.=jelenés, látomás.
21. századi közoktatás - fejlesztés, koordináció (TÁMOP-3.1.1-08/1-2008-0002)