A nyelvben érvényesülő átalakítás, változtatás folytán kialakuló, a nyelvi normától eltérő jelenség. A 19. sz. -ig a nyelvi rendszer belső összefüggései, normái elleni vétségnek tekintették az alakzatokat, a barbarizmusokat, a kétértelműséget. A költői használatban és a retorikában stíluserénnyé válik, ha az adott szöveg külső és belső összefüggésében az író és a beszélő szándékának megfelelően hat.
Egyszólamú szerkezet esetében a történet cselekményei egy szálon keresztül bontakoznak ki az időrendet nem bolygatva. Legfőképpen a balladák esetében fordul ezen szerkezet alkalmazása.
A hagyományos műnemek egyike, eredetileg színpadra szánt alkotás; az eseménysort, a szereplők jellemét, gondolatait, egymáshoz való viszonyát az alakok tetteiből és dialógusaiból, monológjaiból ismerjük meg. A drámai cselekmény egy adott, feszültséggel te
Magánbeszéd. A dráma azon része, melyben csupán egy szereplő beszél, gondolkodik, s mindezt úgy teszi, hogy a dráma többi szereplője nem szerez tudomást az elhangzottakról, nincs jelen. A monológ előadója érzéseit, gondolatait a közönség előtt feltárja, á
Ókori görög leírásmód, képbeszéd, mely során az alkotó absztrakt formában jeleníti meg a valóságot, ezzel erősítve annak karakterét és átvitt értelmét.
A drámai szereplõk a különbözõ jelenetekben beszélnek, vitatkoznak (dikció) és cselekednek (akció), tetteik megjelenítése azonban, másodlagos a szöveghez képest.
