Vitéz Ali basa dolgába bölcs vala,
Drégel vára alatt táborávalszálla,
Az vár törésére álgyúkat állata,
Négy álgyúja, hat taraszkja néki csak vala.
Jó vitéz Szondi György benn porkoláb vala,
Bekefalusi Gergely ő társa vala,
De akkort házához kikéredzett vala,
Az megszálláskoron el-kirekedött vala.
Töretni az basa kezdé Drégel várát,
Ott ám lerontatá egy szép magas tornyát,
Szondi ott elveszté egy vitéz szolgáját,
Jó Zoltai Jánost, meghala torony alatt.
Első ostromot basa nagyot tétete,
Ott sok terek vesze, ő nem sokat nyere,
Ezt tevé Szondi Györgynek jó vitéssége,
Ott meg akar halni, azt ő már elvégezte.
Sőt az várnak falát, tornyát igen törte.
Basa oroszfalui pappal kérette:
Az várat megadná, magát ne vesztené.
„Már későn költ ahhoz!” – Szondi csak eszt izené.
Sok foglya őnéki, kettőt ő hívata,
Két énökös apródgyát előállatá,
Azok előtt ily testamentomot szóla:
Az Ali basának két apródgyát ajánlá.
Ezen igen kéri basát őnagyságát,
Vitésségre taníccsa ő két apróggyát,
És eltemettesse Szondi Györgynek tagját,
Mert majd itt megláttyák az ő szörnyű halálát.
Gyorsan mind az négyet skárláttal ruházá,
Pínzzel kápájokat megtölté, megraká,
Az Ali basának szépen kibocsátá,
Ő minden morháját az közöbre hordatá,
Égeté, elveszté. Istállóba méne,
Jó lovait hegyes tőrrel általveré.
Lelkét az Istennek ajánlá, ígyéré.
Nagy derék ostromát Ali basa kezdeté.
Nagy szép dárda Szondinak kezébe vala,
Sebösölve térdön állván ő vív vala,
Romlott toron alatt általlőtték vala,
Az fejét az hegyről alávetötték vala.
Jó Drégelnek vára lőn basa kezébe,
Szondinak az testét vivék eleibe,
Fejét keresteté, az testhöz viteté,
Mint oly vitéz embört nagy szépen temetteté.