44. Igazat kell írnom, halljátok meg mastan,

Noha ellenségünk volt szultán Szulimán,

Csak aztot kivészem, hogy hiti volt pogán,

Soha nem volt ily úr törökök közt talán.

45. De talán nélkül is bátran azt mondhatom,

Pogányok közt soha nem volt ez földháton

Ilyen vitéz és bölcs, ki ennyi harcokon

Lett volna győzödelmes, és sok országon.

46. Vitézség s okosság egyaránt volt benne,

Hadbéli szorgosság nagy szorult übenne;

Ha kegyetlenség szűvében jelt nem tenne,

Talán keresztyén közt is legnagyobb lenne.

47. De fiát, Musztafát mikor megöleté,

Akkor felettébb magát megesmérteté;

Sőt maga nemzetivel meggyűlölteté,

Roxa szerelméjért eztet cselekedé.

48. Szerencse űvéle nem játszott mint mással;

Ha ijeszteni is akarta csapással,

Vagy had veszésével, vagy más kárvallással,

Mindenkor állandó volt okosságával;

49. Nem hajlott mint az ág, mint kőszikla állott,

Tenger habjai közt, mert magában szállott,

Ha szerencse neki valami jót adott,

Nem bízta el magát, föl nem fuvalkodott.

50. Ilyen úr s ilyen had jüve országunkra,

S ily ártalmas fölyhő szálla le kárunkra,

Mely nemcsak magyarnak elég romlására

Lett volna; de elég világ rontására.