A hosszú első szakaszon egy alapellentéthúzódik végig: a költőés az idegen pilóta másként látja az országot. E kétféle nézőpont különbözőségét hangsúlyozza a fent és a lent ellentéte, a rideg katonai célpontok és az élettel teli, bensőséges részletek szembeállítása. A tárgyilagos, szenvtelen hangnem érzelmileg telített líraisággal váltakozik. Valójában a humanizmus és az embertelenség világa kerül egymással szembe a költeményben.

Tagadásból indulva vált át a költő forró vallomásba: fölnevelő, ápoló szülőhelyét és a testét majdan befogadó, eltakaró földet vallja hazájának. Ez az otthona, itt minden és mindenki ismerős: bokrok, virágok, emberek. Rejtett célzás ez a Szózatelső két strófájának gondolati-érzelmi tartalmára: a bölcső és a sír – az ápol s eltakar metaforákra.

A gyengéd képek sora elvezet „a házfalakról csorgó vöröslő fájdalom”-hoz, a háború, a bombázások valóságához. Ekkor és itt kapcsolódik be a vers világába a fenti, az idegen szemlélet, annak a látásmódja, „ki gépen száll fölébe...”. Öt elszigetelt (nem egymás után következő) sorba zárt érzéketlen, nyers közlés az országot csupán pusztítandó hadi célpontként mutatja be. A „látcsőn” át csak gyár, vad laktanya, vasút, gyárüzem látható, fentről, messziről valóban halott „térkép e táj”. Ezt a látványt ellensúlyozza fokozatosan bővülő terjedelemben az eleven, emberi melegséget, részvétet, meghatódottságot tartalmazó képsor: a közeli és személyes emberi világ. A haza fogalma a táj, a természet, az emberi környezet, az egyéni érzések, emlékek s a kultúra egységéből fonódik össze.

A második egység önbírálattal indul. A megbélyegzett, áldozatnak kijelölt költő ártatlanul is vállalja – népével együtt – a kollektív bűnösséget, azt a vétket, amelyet nem ő, hanem mások követtek el. Ez a két sor („Hisz bűnösök vagyunk mi...”) a Himnusz negyedik versszakának bűntudatos sóhaját hívja elő: „Hajh, de bűneink miatt / Gyúlt harag kebledben.” De rögtön ezután a bűntelenek – dolgozók, költők, csecsszopók – dicsérete zeng fel himnikus hangon. A jövőt féltő s egyben a jövőben bizakodó hazafi merengő reménye hevíti át a sorokat.

A verset lezáró legutolsó mondat (önállóan kiemelt sor!) egyetlen fohász: szívet szorongató vágyakozás olyan védelem után, mely oltalmazólag borulhat a hazára és a költőre is. A megálmodott jövő után visszazuhan a vers a jelenbe, a bombatámadások éjszakáiba. (Az utolsó sornak az áttételes értelem mellett van konkrét jelentése is: felhős időben nem bombáztak az idegen repülőgépek a háborúban.)

A költemény tartalmához simul a verselés is. A rajongó felsorolások frissességét, könnyedségét festik alá az aránylag hosszú sorok fürge jambusai is.

Az egyes verssorok 13–14 szótagból állnak, s a hetedik szótag után erős sormetszet, szünet zökkenti meg a ritmust. Páros rímek kapcsolják össze a sorokat.

Ritmizáljuk együtt az első két sort!

[Ezt a sorfajtát nibelungizált alexandrinnak is szokták nevezni.]

Ellentét: 1.a gondolatok, képek, jellemek vagy helyzetek szándékos szembeállítása művészi céllal. 2. a gondolatritmus egyik fajtája, ellentétes tartalmú, de rokon szerkezetű mondatok összekapcsolása.

Nibelungizált alexandrin: 7/6 osztású, jambikus lejtésű tizenhármas sor, középen erős sormetszettel.