Az irodalmi impresszionizmus a lírai költészetben bontakozott ki, de szerepet kapott az epikában is, elsődlegesen a leírásokban. A lírán belül a hangulatlíra az igazi közege. Jellegzetes impresszionista szövegtípus a hangulatkép. Az impresszionista irodalom fő nyelvi eszközei: a névszói stílus, az állókép, a látvány és az érzékletek megragadása és megfestése, a szinesztézia, a felsorolás, a mondat értékű szavak halmozása, a rövid mondatok uralma, a tagmondatok halmaza, és mindezek tetejében a hangszimbolika és a rendkívül erős zeneiség. Az irodalmi impresszionizmus önállóan is megjelenik, de a korszak modern műveiben még gyakrabban fonódik össze más modern stílusokkal, mint szecesszió vagy szimbolizmus.

Az impresszió jelentése benyomás, hatás. Az impresszió szóból származik a 19. század utolsó harmadának legnagyobb hatású művészeti mozgalmának, az impresszionizmusnak az elnevezése is.

(1883-1937) Egyik szervezője a Holnap című antológiának. Költészetét végig kísérik az ún. „magyar versek”, amelyek közül a tájversek jelentősek (Magyar nyár 1918, Magyar táj magyar ecsettel). A villoni balladaforma meghonosítója (Ódon ballada, 1907). Kis

Osvát Ernő, Ignotus, Schöpflin Aladár, Fenyő Miksa, Ambrus Zoltán, Hatvany Lajos, Kaffka Margit, Csáth Géza, Cholnoky Viktor, Gellért Oszkár már a kezdetektől, Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső, Balázs Béla, Szép Ernő, Babits Mihály, Tóth Árpád, Móricz Zsigmond.