Az ún. nyugatos költők közül Juhász Gyula(1883–1937) sorsa volt a legnehezebb, a legtragikusabb. Bár tanulmányai alatt kitűnt műveltségével, költői tehetségével, mégsem tudott magyar–latin szakos tanári diplomájával állást szerezni Budapesten. Éveken át különböző vidéki gimnáziumokban tanított, így egyre jobban elszigetelődött, kiszorult a fővárosi irodalmi élet élvonalából. Mostoha sorsa és búskomorságba hajló egyénisége is magányossá tette. Ez a magány egy időre oldódni látszott: 1908-ban Nagyvárad pezsgő szellemi élete kiemelte lelki depressziójából. Itt szerkesztette "A Holnap"című antológiát, s itt gyulladt reménytelen szerelemre egy szőke színésznő, Sárvár i Annairánt, aki eszményképe maradt élete végéig. A 20-as években újságíróskodott, de betegsége miatt egyre inkább elszakadt a külvilágtól. 1937-ben halt meg. Költészetének alaphangja a bánat, a rezignált mélabú. Ennek háttere egyéni sorsának kilátástalansága, társtalan magánya és tragikus betegsége.

Költeményei általában rövidek, zárt kompozíciójúak. Elsősorban az impresszionista hangulatlíra művelője volt. Lírai élményforrásai közé tartozik a táj és a szerelem. Két közismert verse e témában a Tiszai csönd(1910) és a Milyen volt... (1912).