A fiatal, 17 éves költő személyes élményei állanak a költemény hátterében. Ekkor Makón jár gimnáziumba, s nyáron kukoricacsőszként keresi kenyerét. Az alföldi táj szeretete, a magyar paraszti világ iránti érdeklődése jó néhány verséhez adott ihletet első kötetében (Szépség koldusa, 1922). Ebben szerepel az egyik legkiforrottabb szonettje, az Éhség.

József Attila költeményében nem a falusi élet idilli egyszerűsége a téma, hanem a nyers valóság, a nehéz paraszti sors világa. Ezt a cséplőmunkások ebédszünetébe sűríti a költő. A fegyelmezett, zárt versforma kötöttségében néhány jellemző, találó vonással rajzolódik ki az életkép. Ehhez a képhez illik a vers hangneme, a reális, tárgyilagos közlőmód.

Tömör kijelentő mondattal indul a költemény(„A gép megállt.”). Az állókép idő- és helyrajza után a munkában megfáradt, kiéhezett parasztok evését írja le a többi versszak. A megismételt naturális ige („Fal, fal egyre mind”) visz némi mozgást a képbe, majd az evés motívuma, az étkezés folyamata lesz az uralkodó téma a versben. Az eszik ige (vagy valamely szinonimája) tízszer jelenik meg a leírásban, s ez a monotonitás nyomasztó hangulatot is sugall. A költő tényszerű közléseiben ott bujkál az együttérzés, a részvét a fáradt emberek iránt. – Az evés mindennapi emberi tevékenység, de ennek különleges hangulatot ad a fokozó jellegű ismétlés, felsorolás. Megáll az idő, a cséplőmunkások szürke, robotos életének szinte szertartásszerű rítusa az ebéd. Az utolsó sor („s csak esznek, esznek, nem beszélnek, esznek”) mesteri összegzése a költői témának. A szóismétlések időtlenre rögzítik a képet: a csendben különleges eseménnyé magasztosul az éhes emberek ebédelése.

Idill: 1. „képecske” (gör.). Ókori eredetű műfaj, a pásztori életmód eszményített bemutatása. 2. derűs, bensőséges jelenet, életkép.