A Ringatócsupán egy sóhajtásnyi dal: egyfajta szelíd, gyöngéd érzelem, a szerelem utáni vágy megnyilvánulása. Álmodozásról, ábrándozásról van benne szó, arról, hogy milyen jó lenne valakit babusgatva dajkálni, álomba-szerelembe ringatni.

A nyelvi zene a szöveg lényegét, a ringatás képzetét sugározza a kétütemű, hat szótagos sorok ritmusával. Az érzés áttetsző könnyedségét az emeli ki, hogy a félrímek összecsengését azonos nyelvtani végződések (ragrímek) teremtik meg, s ez korábbi, ősibb poétikai megoldásokra utal.

A metaforákból (megszemélyesítések) és alakzatokból (halmozások) összefont költői kép egy tóhoz, a hullámok ismétlődő ritmikus visszatéréseihez kapcsolódik. Egybeolvad itt a mozgás (ringat), a hallás (csobogás) és a látás (kékellő derű) érzékelése. Mindez békét, nyugalmat, harmóniát áraszt. Az egész első versszak valójában hiányos mondat: hiányzik az alanya. Nem derül ki közvetlenül, hogy ki vagy mi a ringató, ki vagy mi végzi a cselekvést. Ez az elhallgatás is valamiféle homályosságot, sejtelmességet kölcsönöz a szövegnek.

A kis dal azt is sejteti, hogy ebből a felkínálkozó odaadásból mégsem születik nagy szenvedély, tartós együttélés (5. sor), de ez nem töri össze a bókoló-kedveskedő hangulatot, a frissen fakadó szerelem éteri tisztaságát. (A „holott” szó kétszeri előfordulásának jelentései ebben a szövegösszefüggésben: „egyszer-másszor”, „hol-hol”, „itt és ott”.)

József Attila e versében olyan szókapcsolatok fordulnak elő, amelyek szokatlanok, nemigen egyeztethetők össze mindennapi szemléletünkkel, tapasztalatainkkal. Ilyenek pl. „náddal ringat”, „csobogással ringat”, „derűvel ringat”, „tavi csókolás”. A tó elképzelése, a természet egyes tárgyainak átlelkesítése és a szerelmi vágy ébredése elfogadtatja velünk a szófűzés különösségét, s mindennapi logikánk sem tiltakozik ellene.

Dal: a legszubjektívebb, egyszerű, egynemű érzelmeket kifejező lírai műfaj. Jellemzője, hogy a költő közvetlenül szólal meg, eredetileg dallammal együtt keletkezett.

Alakzat: a stílus élénkítésének eszköze, retorikai elem. A nyelvi elemek, jelek elrendezésének és egymáshoz való viszonyának újszerűséget kifejező alkalmazása. Fajtái a hang-, szó-, mondat- vagy szövegalakzat. típusai az ismétlés, fokozás, ellentét, inverzió stb.. Működése szerint megkülönböztethető szintaktikai és pragmatikai változata.

Poétika: költészettan, a költészet elmélete. Az irodalmi művek, műfajok, formák rendszerező tudománya.

Félrím: olyan rímszerkezet, amelyben csak minden második sor rímel: x a x a.