A regény története sajátos módon van megszerkesztve. Az író nem mondja el az esem ényeket az idő szokásos, lineáris rendjében az elejétől a végéig, hanem erősen válogatva: egyeseket csak megemlít, másokat teljesen az olvasó képzeletére bíz. Vannak viszont olyanok, amelyeket apró részletezéssel ad elő, illetve megjelenít. A francia romantikától eltanult módszer a cselekménynek nagy csomópontokban, drámai jelenetekben való összefogása. Ezek mindig rendkívül kiélezett, végletes kontrasztokat foglalnak magukban. Az író egy-egy fejezetet a végső feszültség pillanatáig fokoz, aztán hirtelen abbahagyja, és belekezd egy másik meseszálba. Az egész regény kompozícióját az erős szembeállítások, a hangsúlyozott ellentétek gyakorisága jellemzi. Ezt a szerkezeti felépítést leginkább a rapszódiához hasonlíthatjuk: felemelő és megnevettető részletek, freskószerű csataképek és életképszerű jelenetek, anekdotába illő fordulatok követik egymást. Ehhez a cselekménymenethez igazodik a hangnemek sokfélesége is: a humor, a szatíra, az idill s a nemes eszmékért lelkesedő és lelkesítő pátosz váltogatják egymást.

A bonyodalom

A regény cselekményét elindító és azt mindvégig meghatározó nagyjelenet is többszörös ellentétet sűrít magába (Hatvan perc). – Nemesdombon, az Alföld közepére álmodott falu úri kastélyában a vendégek, „a tisztelendő és nagytiszteletű, tekintetes és nemzetes uraságok” mulatnak. A díszlakomán a nagyhatalmú és dúsgazdag örökös főispánt, Baradlay Kazimirt ünneplik. Harsognak az „éljenek”, pattognak a véghetetlen toasztok (tószt), pohárköszöntők rakétái, s közben egy másik teremben az ünnepelt házigazda haldoklik, s végrendeletét diktálja feleségének.

Bár csak hatvan percig él a regényidőben, mégis ő az egyik legfontosabb szereplő. „Kőszívű” – a szó orvosi és erkölcsi értelmében is. Nagyszabású, hideg és kőkemény lelkű, zsarnoki természetű, okos és következetes politikus: félelmetes akaratereje a síron túl is érvényesülni akar. Testamentuma a három fiú további pályafutását és az anya sorsát szabja meg: Ödön magas rangú diplomataként, Richárd katonatisztként, esetleg hősi halottként, Jenő főhivatalnokként szolgálja és folytassa az apai célkitűzéseket, felesége pedig hat hét múlva menjen nőül a vármegye adminisztrátorához, Rideghváry Bencéhez.

Baradlay Kazimir nagy célja az idő megállítása, a történelmi haladás feltartóztatása. Azt akarja: „A föld ne mozogjon, hanem álljon. – S ha az egész föld előre megy is, ez a darab föld, ami a mienk, ne menjen vele!”Előre látja, tudja, hogy álmodozó rajongók megsemmisíthetik a nyolcszázados magyar nemesség uralmát, régi rendjét. Ettől fél, ettől retteg, ezt akarja megakadályozni.

A halál pillanatában Baradlayné(Mária), a hű és engedelmes nő váratlanul – de nem indokolatlanul – fellázad férje végakarata ellen, s megesküszik, hogy mindenben az ellenkezőjét fogja cselekedni. – Egy emberen túli borzalmas kiáltás hangzott fel erre az esküre, mintha a kőszívű ember tiltakozott volna.

Harc az özvegy és a halott között

Baradlayné egész további élete küzdelem a végrendelet minden egyes pontja ellen. A harc az özvegy és a halott között a felszínen a fiúkért folyik, de aki a regény történelmi idejében (reformkor, szabadságharc) következetesen szemben áll Baradlay és Rideghváry szándékaival, az szükségképpen a társadalmi-polgári haladás, a nemzeti függetlenség, a 48-as forradalom és szabadságharc oldalára kerül. Ezt a megállapítást egészíti ki a falu papjának, Lánghy Bertalannak a temetésen elmondott imája: a kőszívű emberrel való szembefordulás egyúttal a nyomorultak, az elesettek, az üldözöttek, a szenvedők ügyének felkarolását is jelenti, tehát nemes erkölcsi cselekedet is egyben. Lánghy tiszteletes úr is azért imádkozik, hogy „ami az apának bűne volt, forduljon meg, és legyen a fiakban erény és dicsőség” (A temetési ima). Így válik Baradlayné harca egy halott emlékével egy új, tisztultabb erkölcsű, igazságosabb, emberibb világ harcává a régi ellen.

Bonyodalom: az expozícióban ábrázolt helyzettől a megoldásig terjedő rész a drámai vagy epikus művekben; az eseményeknek olyan összefüggő sora, melyben feltárul a szereplők jelleme és a szereplők közti kapcsolatrendszer.

Epikus szerkezet: a történet előadásának sajátos rendje; pl. az események menete térben és időben egyenes vonalú; részei: előkészítés (expozíció), bonyodalom, tetőpont, megoldás.

Regényidő: regényelem; a szereplők által megélt idő.

Idill: 1. „képecske” (gör.); ókori eredetű műfaj, a pásztori életmód eszményített bemutatása, 2. derűs, bensőséges jelenet, életkép.

Szatíra: a szatürosz ="szatír" (gör. Dionüszosz isten félig emberi félig állati formájú kísérői) vagy satura = "vegyes gyümölcsöstál" (lat.) szóból; 1. csípős, ostorozó gúny, a komikum egyik fajtája 2. a társadalmi visszásságokat és emberi gyengeségeket gúnyoló irodalmi mű.

Anekdota: "kiadatlan" (gör.); epikus műfaj; rövid, tömör, a valóság igényével fellépő, rendszerint csattanóval végződő tréfás történet.

Lineáris: egyenes vonalú; az eseményeknek az idő szokásos rendjében, elejétől a végéig való elmondása.

Rapszódia: lírai műfaj, hangulati vagy érzelmi szélsőségek közt csapongó verstípus. Az óda műfajcsoportjába tartozik, rokon műfajai: dithürambosz, himnusz.