Illyés Gyula kortársa volt két világhírű magyar zeneszerző: Bartók Béla (1881–1945) és Kodály Zoltán(1882–1967). Ismerte őket, tisztelte és nagyra becsülte munkásságukat. Bartók és a költőkcímű esszéjében (Ingyen lakoma. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1969) így emeli ki alkotásaik legmélyebb értékeit:

„Bartók – mint Kodály is – eleven közösség szolgálatát vállalta... Miért épp Bartók és Kodály szava hangzott a legtisztábban: legvilágosabban? Hisz nem is szóval fejezték ki magukat, hanem zenével, dallal, amelyben a 'szöveg' hovatovább mellékes lett... Nem a szavakkal szóltak igazánból, hanem a magatartásukkal. S mintha mégis, mintha a zenében is ez volna a fontosabb: a jellem szava és szövege.” Zenéjük legfőbb vonása „a közösség megtartó és megváltó erejében való hit, vagy legalább remény”.

Illyés mindkét zeneszerzőről írt ún. művészverset: Bartók(1955), Bevezetés egy Kodály-hangversenyhez(1962).

A költemény aktualitását a cím alatt olvasható jelzés közli: „Az ünnepelt 80. születésnapján a kecskeméti színházban fölolvasta a szerző.”

Az ötszakaszos rapszódia három versmondatból épül fel. A hosszabb-rövidebb sorok szabálytalan hullámzása, az erőteljes igék dinamizmusa érzékelteti a nagy művész zenéjének lényegét, hatását.

Kodály Zoltán, a vezénylő karmester egy nemzet nevelőjeként lép a dobogóra, a zenekar élére. A vers első képeiben a zeneszerző muzsikája a „magyar nép zivataros századait” idézi meg. A felsorolások felvillantják a nagy nemzeti katasztrófákat, a „majtényi, mohácsi, muhi mezőt”, a végvári harcosok hősi elszántságát. Mindez gyászos, de egyben ünnepélyes, magasztos érzéseket is ébreszt: a képek nem a múlt tragédiáin való borongásra ösztönöznek.

A második versszakban négyszer hangzik fel a nemtagadószó, s ez nyomatékosan hangsúlyozza a Kodály zenéjéből sugárzó hitet, hiszen a nemzetnek volt ereje évszázadokon át életben maradni, újra meg újra feltámadni.

Az utolsó versmondat a művészt a magyarság tanítójaként, nevelőjeként szólítja meg közvetlen hangnemben. A negyedik szakasz ellentéteiben ugyan újra szembesül a tragikus múlt a jelennel, de a zenekar szárnyaló erővel a diadalt, a remény hangját zendíti meg, azt a hitet, hogy mégis létezik ebben a világban a Lét és Rend összhangja. Ezt tanítja Kodály„családjának, éneklő kórusának”:nemzetének.

Kodály Zoltán arcképe

Bartók Béla arcképe

Bartók Béla

Rapszódia: lírai műfaj, hangulati vagy érzelmi szélsőségek közt csapongó verstípus, az óda műfajcsoportjába tartozik. Rokon műfajai: dithürambosz, himnusz.