Az európai eposz – a lovagi irodalom kitérői után – a reneszánsztól kezdve újra visszatért a klasszik us hagyományokhoz, a barokk korban pedig új virágzásnak indult. (A reneszánsz és a barokk művészeti korszakok és stílusirányzatok; reneszánsz: kb. 1300–1600; barokk: kb. 1530–1750; mindkét stílusirányzatról a következő tanévben fogtok részletesen tanulni.)

A barokk eposz kiemelkedő teljesítménye az olasz Torquato Tasso(torkvátó tasszó; 1544–1595) fő műve, A megszabadított Jeruzsálem(1570–1575). A 20 énekből álló hősköltemény cselekménye az első keresztes hadjáratnak (1096–1099) abban a szakaszában történik, amikor a Bouillon Gottfried(bujon gotfríd) vezette keresztény sereg felszabadítja a Szent Sírt, elfoglalja Jeruzsálemet. Az író a történelmi tények köré fantasztikus-csodálatos elemekből szőtt mesét is épít.

A Zalán futása címlapja Az eposz – a másik nagyepikai műfaj, a regényelterjedésével és népszerűségével párhuzamosan – a romantika és a realizmus idején egyre korszerűtlenebbé vált. A magyar olvasóközönség a 19. század elején mégis szinte „kikényszerítette” íróitól az eposzt. Ennek az igénynek tett eleget Vörösmarty Mihály Zalán futása(1825) című hőskölteményével, melynek témája a magyar honfoglalás. A 10 énekes, hexameteres költemény elég messze eltávolodott a klasszikus mintáktól, valójában már alig-alig eposz, inkább elégikus hangulatú lírai részletek füzére.

Arany János arcképe Arany János szinte élete végéig ragaszkodott a verses epikához: elfogadta a Petőfi és az olvasók által rámért epikus szerepet. – Az 1850-es években egy hun „eposz”, hun trilógia megírását tervezte Csaba királyficímmel. Csak a trilógia első, önmagában is megálló része készült el 1863-ban, a Buda halála. – Buda, a hunok királya egy pillanat nemes felhevülésében megosztja hatalmát öccsével, Etelével (az Attila név változata): békeidőben Buda lesz a „pálca”, háborúban pedig Etele kezében összpontosul a főhatalom, ő lesz a „kard”. Ez a helytelen döntés a testvéri és a trónviszály csíráját rejtette magában, s végül elpusztulnak mindketten. Előbb Etele öli meg Budát, majd – a bűn és az isteni bosszúállás következtében – Etele is elpusztul övéivel együtt (erről szólt volna a trilógia többi része). Arany voltaképpen egy nagyszerű lélektani regényt alkotott a már elavult eposz formájában.

A megszabadított Jeruzsálem első kiadásának címlapja

Regény: nagyepikai műfaj; leggyakrabban prózai, de előfordul verses formában is. Eredete az antik irodalomba nyúlik vissza, a középkori irodalomban is kedvelt (lovagregények), reprezentatív műfajjá az újkori irodalomban vált. Sokféle műfajváltozata létezik (pl. pásztor-, pikareszk-, kaland-, család-, állam-, utaztató-, eszme-, fejlődés-, tudat-, lélekábrázoló, történelmi, utópikus, fantasztikus, levél-, dokumentumregény). A regénynek nincs tartalmi és formai kötöttsége, formai jellemzői: a tér- és időhasználat, az elbeszélő nézőpont sajátossága, a szerkezet, a jellemzés módja. A regényt meghatározhatja a stílusa, a terjedelme, a témája vagy a formája.

Lélekábrázoló regény: olyan regénytípus, amelyben a történet helyett a szereplők lelki folyamatainak ábrázolása áll a középpontban.

Stílusirányzat: adott irodalomtörténeti korszak vagy irodalmi törekvésekre jellemző komplex kifejezőeszköz-készlet, sajátos kifejezésmód. Az európai kultúra stílusirányzatai: ókori klasszikus stílus, reneszánsz, manierista, barokk, rokokó, klasszicista, szentimentalista, romantikus, realista stb. A fenti stílusirányzat elnevezések közül némely korstílusként is használt kategória, pl. reneszánsz, barokk, romantika. A stílusirányzatok elkülönítésének és megkülönböztetésének feltétele a jellemző eszközök (képalkotás, alakzatok, szövegformák, szókincs, grammatikai megoldások, műfajok, hangnemek stb.) és szemléletmód (világszemlélet, érzelmi és intellektuális tartalmak stb.) felismerése: pl. a barokk egyik jellemzője a monumentalitás kifejezése, a realista stílusra a valósághű ábrázolás jellemző.

Korstílus: egy-egy korszakra jellemző többféle művészeti ágban is megjelenő stílus.

Reneszánsz: „újjászületés” (fr.); művelődéstörténeti korszak, a 13-16. század közti időszak elnevezése; az észak-itáliai polgárság kulturális és művészeti törekvésének összefoglaló neve. A legfőbb irányelvek: világiasság, a túlvilági élet helyett a földi élet tisztelete és élvezete, a természet és a természeti életforma dicsérete, szépségkultusz, racionalitás, az egyéniség központi szerepének hirdetése, a klasszikus antik művészet és életszemlélet dicsérete. A reneszánsz emberideálja a mindenoldalúan művelt „klasszikus” és modern tudással felvértezett (polihisztor) ember, aki a tudományok és a művészetek ágaiban egyaránt jártas. A reneszánsz ideológia fő eszméje a humanizmus (emberközpontúság), amely szintén az antik irodalom világszemléletének felújítását tűzte ki célul. A reneszánsz művészet kialakulásának kezdetén a nagy összegzőké a vezető szerep, az irodalomban a korszakhatár Dante, a képzőművészetben Giotto művészete. A reneszánsz belső korszakait évszámhatárok jelzik: trecento, quatrocento, cinquecento. A képzőművészet kimagasló alakjai: Botticelli, Raffaello, Giorgione, Leonardo da Vinci, Michelangelo, Dürer, Brueghel, az építészetben: Brunelleschi, a zenében: Palestrina, a természettudományban: Kopernikusz, a filozófiában: Giordano Bruno, Machiavelli, Thomas Morus és Rotterdami Erasmus.

Barokk: barocco - nyakatekert okoskodás (ol.); a 16. század első felében kialakult, a 18. század közepéig ható, minden művészeti ágat átható irányzat (korstílus). Jellemzői: az ellentétek szembenállásából, alá- és fölérendelt elemekből építkező monumentális egység, a mozgalmasság, lendület, színgazdagság és ünnepélyes pompa. Az irodalomban a barokk jellemzője szintén a monumentális szerkezet, nyelvi pátosz, bonyolult retorikájú zsúfolt stílus, a keresztény szellemiség eszmeiségének igazolása. A barokk művészetet a katolikus megújulás ideológiája is felhasználta a reformáció visszaszorítására.

Realizmus: : 1. a 19. század közepén kialakult irodalmi és képzőművészeti stílusirányzat, amely az élet dolgainak kendőzetlen, valósághű bemutatását tűzte ki célul (a szerző a valóság objektív megfigyelője, szenvedélyektől mentesen ábrázolja tárgyát; „az író olyan legyen mint az orvos”) rendszerint erős társadalomkritikával. A romantika mellett, sokszor vele együtt jelenik meg az irodalomban: Irodalmi alkotói módszere a szenvedélymentesség, a tipizálás és a részletrajzok alaposságára való törekvés. előfutára az irodalomban a 18. századi angol regényírás nagy alakja, Daniel Defoe („a realizmus atyja”). 2. esztétikai értelemben a társadalmi valóságot belső összefüggéseiben, mozgásában, lényeg és jelenség egységében megjelenítő ábrázolási mód.

Romantika: a 19. század első felében induló, minden művészeti ágra kiterjedő stílusirányzat és világszemlélet. Nemzeti, történeti érdeklődés, egyéniség- és eredetiségkultusz jellemzi. Formai kérdésekben a szabálytalanságot kedveli, az irodalmi művekben a műfajok és hangnemek keveredésére törekszik. A harmónia helyett a diszharmónia, a szépség helyett a fenségesség, az egyensúly helyett a szélsőségesség mellett foglal állást. Az ész, a ráció helyett a szenvedély és irracionalitás jogait hirdeti.