Ady Endre (1877–1919) a 20. század legelején új költői magatartással, újfajta témákkal, újszerű alkotási móddal és másfajta verseléssel robbant be a magyar irodalomba. Új versek című kötetével – nem előzmények nélkül ugyan – gyökeresen átalakította a magyar lírát. Indokolt, gőgös zsenitudatával önmagát különbnek látta mindenkinél. Büszkén hirdette, hogy kiválasztott lélek, kivételes költő; ő az igazi magyar, Góg és Magóg fia, akinek „fülébe még ősmagyar dal rivall”. Élt benne egyfajta tragikus messiási küldetés-tudat: neki kell megváltania elárvult, pusztulásra ítélt, kultúrától elzárt népét.

Ady Endre Érmindszenten (ma Romániában található) született 1877-ben nemesi származású, de paraszti körülmények között élő családban. Középiskoláit az erdélyi Nagykárolyban és Zilahon végezte: jó tanuló volt, jeles eredménnyel érettségizett. Jogi egyetemi tanulmányait hamarosan abbahagyta: újságíró lett Debrecenben, majd Nagyváradon. Itt ismerkedett meg azzal a Franciaországban élő magyar asszonnyal, Diósy Ödönné Brüll Adéllal, aki oly nagy hatással volt a költőre és művészetére. Léda (így hívta az asszonyt) után ment Párizsba 1904 februárjában, s csaknem egy évig élt a kultúra fővárosában. A modern francia líra segítette Adyt költészete kibontakozásában. Az első igazi Ady-kötet (Új versek) 1906 februárjában jelent meg. – Termékeny költő volt, évente jelentkezett egy-egy verses könyvvel 1914-ig. 1915-ben feleségül vette Boncza Bertát. Budapesten élt, de többször hosszabb-rövidebb időt töltött külföldön, főleg Párizsban. – Korábbi betegsége 1918 őszén súlyosra fordult, s 1919. január 27-én halt meg.