Arthur Rimbaud (artür rembó; 1854–1891) a világirodalom „csodagyereke”. Egész életművét fiatalon alkotta meg, 16 és 19 éves kora között. Diákkorában kitűnően megformált latin nyelvű verseivel indult költői pályája. Zseni volt, a francia líra minden addigi témáját, formanyelvét, stílusát kipróbálta, s mindig új eszméket, témákat és formákat keresett. – A társadalmi igazságtalanságok miatti felháborodás, a szegények, a kisemmizettek iránti részvét hangja hatja át első verseit is. Ezek közül a legismertebb remeklése A meghökkentekcímű költeménye.

A „lírai történés” öt kicsi, rongyos ruhás gyereket jelenít meg, ahogy a téli homályban egy pince ablakában térdepelve meglesik a kenyérsütés misztériumát.

A vers tárgyi világa két színhelyet láttat – ugyanabban az időben. A kint jelenti az utcát, a hó, a téli szél csontig ható hidegét és a fagytól reszkető, éhező gyerekek térdeplő csoportját a pékműhely ablakában. Az öt kis leselkedő szemével látjuk a benti világot, a pékműhely meleg fényeit, a „szőke nagy kenyereket”, s halljuk, amint a kisült cipók „fölzengenek” a tücskökkel együtt.

A kenyér áll a gyerekek figyelmének középpontjában. A fény, a meleg, a kisült kenyerek illata varázslatot játszik velük: a pékműhely égi csarnokká, a Pék az égi fényesség urává válik, s ők maguk „zúzos Jézuskák” lesznek. – Az utolsó képek visszarántanak a valóságba: a „zúzos Jézuskák” éhező kis állatként „bedörmögnek a résen”, barmokként sírnak, szimatolnak, s hajladozásukban „nadrágjuk szétrepedezget”, s „reszket rajtuk az ing”.

Kardos László: Rimbaud, Magvető Könyvkiadó, Bp., 1966 (In: Kardos László: Közel és távol)