Az eposz sajátos válfaja a komikus eposz vagy vígeposz. A komikum rendszerint abból az ellentétből fakad, hogy az író egy kisszerű témát – a hétköznapi alakok küzdelmét, viaskodását – a nagy hősi eposzok hagyományos eszközeivel ad elő.

A komikus eposz mint műfaj végigkíséri a világirodalom történetét.

A Kr. e. 6–5. század fordulóján keletkezhetett a békák és az egerek „hősi küzdelmeit” megörökítő Békaegérharc. A kései antik hagyomány ezt is Homérosznak tulajdonította, mint pl. az Odüsszeiát.

Az ókori vígeposz témáját verselte meg újra a fiatal Csokonai Vitéz Mihály 1791-ben ugyancsak Békaegérharccímmel. Az Előbeszédben jegyzi meg:

Az Homér játékait

Játssza újabb tréfa itt.

„Hőskölteményét” pajkos, furfangos ötlettel négy „pipadohányra”, négy fejezetre osztotta.

Csokonai másik nevezetes komikus eposza a Dorottya vagyis a dámák diadalma a Fársángon című „furcsa vitézi versezete”. Csúfondáros, dévaj hangnemben számol be a költő a pártában maradt lányok, vénkisasszonyok, özvegyek dühödt lázadásáról, ádáz harcáról a férfiak ellen, akik nem akarják őket feleségül venni.

Pártában marad: :nem ment férjhez; a párta fejdísz, csak a hajadonok viselhették.

Komikum: a jellemábrázolás eszköze; célja nevetséges hatás kiváltása, ez rendszerint bírálattal kapcsolódik össze (pl. a pozitív érték hiányának eltitkolása majd lelepleződése); a komikus hatást egy negatív tulajdonság vagy jelenség eltúlzása kelti, amellyel szemben a befogadó fölényt érez.

Vígeposz: komikus eposz, az eposzi kellékeket felvonultató, de ellentétes hatást kiváltó, komikus szituációt megjelenítő alkotás, kisszerű tárgy, téma ábrázolásakor az eszközök parodisztikus szerepet kapnak.