Boldogságos szűz Szent Margit királyi nemes nemzetből származott. Kinek test szerint való atyja a magyaroknak negyedik Béla nevű király[a] vala. Ő [nagyatyja] is vala harmadik András király, Szent Erzsébet asszonynak atyja. Őneki egy méhben feküdt atyjafia vala ötödik István király. Az ő anyjának neve vala Mária, görög császárnak leánya.

Midőn szűz Szent Margitot az ő anyja még méhében viselné, a tatárok kemény üldözésének idejében, szűz Szent Margitnak anyja az ő férjével, úgy mint a királlyal, fogadást tőnek néminemű áldozatképpen magoknak és az országoknak megszabadításért. Fogadást tőnek, hogy az Úristen őnekik leány magzatot adna, a szent apáca szüzek kezére adnák azt, mivel e szent szűzön kívül soha a magyar királyok nemzetéből senki apáca nem lett vala.

Születvén pedig Szent Margit és illendőképpen mint királyi magzatot felnevelék. Legottan még gyermekségében kezde szolgálni nagy ájtatossággal a mi Urunk Jézus Krisztusnak és az ő dicsőséges szent anyjának Máriának. A szülei adák őket az Istennek és asszonyunk, Szűz Máriának örökké való szolgálatára, Sámuel próféta hasonlatossága szerint. Mert miképpen Sámuel ő gyermekségében adaték templomba, az Istennek szolgálatára, azonképpen Szent Margit gyermekségében adatott a klastromba Istennek szolgálatára.

E szent szűz még kétesztendős lévén, az ő anyja kérdésére megfelelvén jövendölt az ő atyja felől, Béla király felől, hogy az ausztriai herceg ellen lévő hadban el nem vész, sőt egészségben megtér, de az ő hadának egy része eloszlik és megöletik, és hogy a királynak ő ellensége és a herceg elesik a harcon. Valamint jövendölt Szent Margit szűz, mindenek beteltek.

Háromesztendős avagy egy kevéssé idősebb lévén Szent Margit, az ő anyja, Béla királyné hozzá hivatván némely nemes özvegyasszonyt Zichnek tartományában, holott apáturak lakoznak vala, ada és ajánlá az említett Olimpiádisz nevű nemes özvegyasszonynak, hogy az ő leányát, Szent Margitot őrizné-e, nevelné-e. Melyet Olimpiádisz vőn nagy tisztességgel és hálaadással és őrizé, nevelé mint tulajdon maga leányát. Ezek után kevés napok elmúlván, a királyné vivé leányát Szent Margitot és Olimpiádisz asszonyt és helyezteté a veszprémi Szent Katalin asszonynak klastromába, holott az időben prédikátor szerzetbeli szororok lakoznak vala. Ott hagyá a királyné Szent Margitot, hogy apáca lenne, és ismét ajánlá Olimpiádisz asszonynak.

Ezenképpen hagyá őket a királyné asszony a klastromban és ő maga elméne. Ezeknek utána negyednapon Olimpiádisz asszony felvevé a szent szerzetnek ruháját.

Ez időben Szent Margit asszony még jól nem szólhat vala. Ezen időben kezde Szent Margit tanulni ábct, Ave Mariá-t és kevés időnek utána igen jól kezde tanulni és énekelni az egyéb kisded leányokkal.

E leánygyermek, Szent Margit asszony vőn egy keresztfát kezébe és kezdé kérdezni az ő társitól, hogy mi volna a keresztfa. Az ő társi pedig úgy mondanak vala neki, hogy Urunk Jézus ekképpen öletett meg emberi nemzetért. Ezeket hallván sír vala e szent gyermek.

Ezen időben e szentséges gyermek, Szent Margit asszony felvevé a szent szerzetnek ruháját, az ő ideje szerint nagy ájtatossággal, hogy az ő gyenge gyermekségétől fogva éltetnék szerzetes regulák szokásival.

Mikoron e szent szűz volna ötesztendős, látá, hogy a szororok közül némelyek ciliciumban járnak. Kéré az Olimpiádisz asszonyt, kit mindenkoron anyjának hí vala, hogy önéki ciliciumot adna: kit őneki megada Olimpiádisz asszony, de Szent Margit asszony el nem viselheté. Kevés időnek utána növekedvén, keményebb ruhákat és némikoron cilicium foltocskákat mezítelen húsán lassan-lassan szokott vala viselni.

Oh, ki nagy csoda ez, hogy ily nagy felséges királyi magzat, ilyen gyenge gyermekségének idejében ezenképpen gyötörje magát!

Mikoron Szent Margit asszonynak adnak vala köntöst, kápát jobb posztóból a társinál, tehát szégyenli vala megviselni. Ha mikoron pedig kényszeríttetik vala a priorisszától elviselni a ruhát atyjának, anyjának tisztességéért, tehát Szent Margit asszony elmegyen vala a konyhára, és a konyhán való fazekaknak és egyéb edényeknek mosásával és sepréseknek porával sieti vala megfeketíteni. Mikoron őneki új ruhát adnak vala, csak alighogy valamikoron az ő ruháját elváltoztatta, mígnem mindenestől fogva megavult, szakadozott. Örül vala Szent Margit asszony immár az ennyi alázatosságnak jegyéről és a boldog szegénységről.

Mikoron Szent Margit asszonyt valaki király leányának mondja vala, tehát elmegyen vala Olimpiádisz asszonyhoz és sírva úgy mond vala: „Én édes anyám, nagy tiszteletlenséget mondnak énnekem. Azt mondják, hogy én király leánya vagyok.”

Azért mikoron e szent szűz, Szent Margit asszony immár volna tízesztendős, az ő szüleinek és prédikátor szerzetbeli frátereknek nagy tisztes társaságival és ővele megmaradó jó szororoknak társaságával, Veszprémből, Szent Katerina asszonynak klastromából változtaték, hozattaték a klastromba, melyet az ő szülei a Dunának szigetében – mely sziget az időtől fogva nevezteték Szűz Máriának szigetének, avagy Boldogasszony szigetének, mert annak előtte mondatik vala Nyulaknak szigetének –, a mindenható Istennek tisztességére és Istennek anyjának, szeplőtelen Szűz Máriának neve és oltalma alá eső fundamentomától fogva építének, rakának és mindvégig elvégezék, királyi nemes ajándékokkal megajándékozák, miképen illik királyi felségeknek.

Mikoron e szent szűz, Szent Margit asszony vala immár Boldogasszonynak klastromában, professziót tőn az ő szororival együtt [a] szerzet mesterének, fráter Umbertusnak kezébe. Berekeszteték a klastromban, miképpen szokás prédikátor szerzetbeli test nélkül lakozó szororoknak klastromában.

Szent Margit asszony kezde oly igen nyilván és erősen használni jóságos mívelkedetekben, hogy nemcsak az ő szorori, társi, avagy e szerzetnek frágteri, de még ennek felette nagy nemes özvegyasszonyok és uraknak, fejedelmeknek feleségi ez országban, kik őket nagy szeretettel szeretik vala, és ez országnak különb-különb részéből jőnek vala egyetemben őhozzá, őtet látni, és mind megépültetnek vala a ő nagy tisztes erkölcsében és ajánlják vala őmagukat nagy ájtatossággal az ő imádságába, megtérnek vala ő hazájukba. Mert eloszlott vala néminemű malaszt az ő orcájában és néminemű malasztos megért erkölcs az ő tekintetében, úgyhogy sem kemény beszédekkel, sem lány beszédekkel nem láttatnék megváltoztatni.

E szent szűz kevés beszéddel elégedik vala meg. Ő vala veszteségnek szeretője és soha ő magát nem adja vala magas nevetésre, fel való nevetésre. Semmiképpen ő magát dicsérni nem hagyja vala: magahányást és hívságos szót mindenestül fogva megutál vala. Gerjedez vala e nemes, szent szűz az isteni szerelemnek tüzével és meggyulladván imádkozik vala szüntelen, majdnem minden közbevetés nélkül; úgyhogy napnak első idejétől fogva a konventnek ebédének ideiglen szünetlen imádságban marad vala meg. És tehát Urunk Jézus Krisztusnak feszületének öt sebeinek helyeit gyakorta nagy bőven ő könnyhullatásával megöntözvén, ő szájával megcsókolgatja vala. Azonképpen tészen vala az ő szent szülőjének képének is, akit e szűz nagy kívánattal tisztel vala. Az eleven szent keresztfát mindenkoron őnála vagy őmellette tartja vala, úgyhogy nemcsak vigyázván, de még alván is tisztelné a szent keresztfát. Mikoron a refektóriumba bemegyen vala, a szenteknek képeket letérdepelvén alázatost imádja vala. Azonképen egyebütt is, valahol Urunk Jézusnak, asszonyunk, Máriának és egyéb szenteknek képeket látja vala, letérdepelvén tiszteli vala. Akármely hamar kellett is elmenni, soha el nem hagyta.

A községnek étkével mindenkoron megelégszik vala: a községen kívül soha nem eszik vala, hanem csak mikoron az ő anyja és nénjei, hercegeknek feleségi jőnek vala e klastromba. De ezt is csak alig teszi vala a fejedelemnek kénytelenítése miatt, de ritkán.

Az éjeknek sokát, sok éjeket nagyobb részre imádságban múlat vala el álom nélkül, egy szororral avagy kettővel, kik ővele nagy örömmel társalkodnak vala, de maga távol. Kéri vala Szent Margit asszony az ő társit alázatos kéréssel, hogy ha valamely a szororok közül őreá menne, meg ne hagynák bántani az ő imádságában. Mert gyakorta az ő imádságában az ő szívének keserű nyögése, fohászkodása és csuklása között, miképpen nyilván megismerték, szinte némiképpen őmagának kívüle ragadtatott és csodálatos, siralmas szózatokat mond vala.

Soha Szent Margit asszony kiváltképpen avagy egyedül dormitóriumnak kívüle nem akart lenni, hanem csak irgalmasságért és ekkoron az ő imádságit, az ő ágyának előtte teljesíti vala meg.

Ebédnek utána kézi dolgot teszen vala, jelesül szentegyházhoz való dolgot, mivet és szenteknek ereklyéjükhöz való ékességeket. De maga az ő kézi míviért a szilenciumot, a veszteségtartást hátra nem veti vala, de igen erősen megtartja vala.

Ha mikoron e szent szűz a szokott imádságit be nem teljesítheti vala, jelesül az ő szüleinek jelenvoltukért, tehát igen bánkódik vala, mintha valami nagy kárt vallott volna, mindaddig, mígnem beteljesítette, hogy az egy napnak része lelki gyümölcs nélkül el ne múlnék.

E szűznek vala nagy kívánatja, szerelme böjtölésre és nagy szerelemmel majdnem ő erejének felette a szerzetnek regula szerint való keménységét, szenvedetességét, böjtjét, erőlködik vala megtartani. Kinek okáért gyakorta jut vala ő testének nagy fogyatkozására.

Vala e szent szűznek nagy ájtatossága imádságra, mert áll vala a karban siralmakkal, nagy imádságokban. Némikoron imádkozik a Szent Kereszt oltára előtt a karban, némikoron az ő titkos imádkozó helyén a karban; némikoron pedig áll vala az ablaknál, kiről nézik Krisztusnak szent estét nagy ájtatossággal és nagy siralmakkal.

Az első misét meghallgatja vala magának, de a nagy misén és egyéb zsolozsmákon mindenkoron egyéb szororokkal állott és éneklet. Ha [csak] nem mikoron beteg volt; minden időben ezenképpen áll vala mind ebédig. Szent Kereszt naptól fogva pedig húsvétig ebéd után egy kevéssé megmarad vala a szororokkal és azután elmegyen vala a karba és áll vala imádságokban nagy siralommal mind koliációig. Azonképpen teszen vala kompléta után is mindaddig, mígnem beteszik vala a kart, és azután elmegyen vala az ő cellájába, az ő ágya előtt beteljesíti vala az ő imádságit és imádkozik vala mind előtikszóig. Azután lefekszik vala az ágy előtt a padimentomon egy gyékényre.

Boldogságos szűz Szent Margit királyi nemes nemzetből származott. Kinek test szerint való atyja a magyaroknak negyedik Béla nevű király[a] vala. Ő [nagyatyja] is vala harmadik András király, Szent Erzsébet asszonynak atyja. Őneki egy méhben feküdt atyjafia vala ötödik István király. Az ő anyjának neve vala Mária, görög császárnak leánya.

Midőn szűz Szent Margitot az ő anyja még méhében viselné, a tatárok kemény üldözésének idejében, szűz Szent Margitnak anyja az ő férjével, úgy mint a királlyal, fogadást tőnek néminemű áldozatképpen magoknak és az országoknak megszabadításért. Fogadást tőnek, hogy az Úristen őnekik leány magzatot adna, a szent apáca szüzek kezére adnák azt, mivel e szent szűzön kívül soha a magyar királyok nemzetéből senki apáca nem lett vala.

Születvén pedig Szent Margit és illendőképpen mint királyi magzatot felnevelék. Legottan még gyermekségében kezde szolgálni nagy ájtatossággal a mi Urunk Jézus Krisztusnak és az ő dicsőséges szent anyjának Máriának. A szülei adák őket az Istennek és asszonyunk, Szűz Máriának örökké való szolgálatára, Sámuel próféta hasonlatossága szerint. Mert miképpen Sámuel ő gyermekségében adaték templomba, az Istennek szolgálatára, azonképpen Szent Margit gyermekségében adatott a klastromba Istennek szolgálatára.

E szent szűz még kétesztendős lévén, az ő anyja kérdésére megfelelvén jövendölt az ő atyja felől, Béla király felől, hogy az ausztriai herceg ellen lévő hadban el nem vész, sőt egészségben megtér, de az ő hadának egy része eloszlik és megöletik, és hogy a királynak ő ellensége és a herceg elesik a harcon. Valamint jövendölt Szent Margit szűz, mindenek beteltek.

Háromesztendős avagy egy kevéssé idősebb lévén Szent Margit, az ő anyja, Béla királyné hozzá hivatván némely nemes özvegyasszonyt Zichnek tartományában, holott apáturak lakoznak vala, ada és ajánlá az említett Olimpiádisz nevű nemes özvegyasszonynak, hogy az ő leányát, Szent Margitot őrizné-e, nevelné-e. Melyet Olimpiádisz vőn nagy tisztességgel és hálaadással és őrizé, nevelé mint tulajdon maga leányát. Ezek után kevés napok elmúlván, a királyné vivé leányát Szent Margitot és Olimpiádisz asszonyt és helyezteté a veszprémi Szent Katalin asszonynak klastromába, holott az időben prédikátor szerzetbeli szororok lakoznak vala. Ott hagyá a királyné Szent Margitot, hogy apáca lenne, és ismét ajánlá Olimpiádisz asszonynak.

Ezenképpen hagyá őket a királyné asszony a klastromban és ő maga elméne. Ezeknek utána negyednapon Olimpiádisz asszony felvevé a szent szerzetnek ruháját.

Ez időben Szent Margit asszony még jól nem szólhat vala. Ezen időben kezde Szent Margit tanulni ábct, Ave Mariá-t és kevés időnek utána igen jól kezde tanulni és énekelni az egyéb kisded leányokkal.

E leánygyermek, Szent Margit asszony vőn egy keresztfát kezébe és kezdé kérdezni az ő társitól, hogy mi volna a keresztfa. Az ő társi pedig úgy mondanak vala neki, hogy Urunk Jézus ekképpen öletett meg emberi nemzetért. Ezeket hallván sír vala e szent gyermek.

Ezen időben e szentséges gyermek, Szent Margit asszony felvevé a szent szerzetnek ruháját, az ő ideje szerint nagy ájtatossággal, hogy az ő gyenge gyermekségétől fogva éltetnék szerzetes regulák szokásival.

Mikoron e szent szűz volna ötesztendős, látá, hogy a szororok közül némelyek ciliciumban járnak. Kéré az Olimpiádisz asszonyt, kit mindenkoron anyjának hí vala, hogy önéki ciliciumot adna: kit őneki megada Olimpiádisz asszony, de Szent Margit asszony el nem viselheté. Kevés időnek utána növekedvén, keményebb ruhákat és némikoron cilicium foltocskákat mezítelen húsán lassan-lassan szokott vala viselni.

Oh, ki nagy csoda ez, hogy ily nagy felséges királyi magzat, ilyen gyenge gyermekségének idejében ezenképpen gyötörje magát!

Mikoron Szent Margit asszonynak adnak vala köntöst, kápát jobb posztóból a társinál, tehát szégyenli vala megviselni. Ha mikoron pedig kényszeríttetik vala a priorisszától elviselni a ruhát atyjának, anyjának tisztességéért, tehát Szent Margit asszony elmegyen vala a konyhára, és a konyhán való fazekaknak és egyéb edényeknek mosásával és sepréseknek porával sieti vala megfeketíteni. Mikoron őneki új ruhát adnak vala, csak alighogy valamikoron az ő ruháját elváltoztatta, mígnem mindenestől fogva megavult, szakadozott. Örül vala Szent Margit asszony immár az ennyi alázatosságnak jegyéről és a boldog szegénységről.

Mikoron Szent Margit asszonyt valaki király leányának mondja vala, tehát elmegyen vala Olimpiádisz asszonyhoz és sírva úgy mond vala: „Én édes anyám, nagy tiszteletlenséget mondnak énnekem. Azt mondják, hogy én király leánya vagyok.”

Azért mikoron e szent szűz, Szent Margit asszony immár volna tízesztendős, az ő szüleinek és prédikátor szerzetbeli frátereknek nagy tisztes társaságival és ővele megmaradó jó szororoknak társaságával, Veszprémből, Szent Katerina asszonynak klastromából változtaték, hozattaték a klastromba, melyet az ő szülei a Dunának szigetében – mely sziget az időtől fogva nevezteték Szűz Máriának szigetének, avagy Boldogasszony szigetének, mert annak előtte mondatik vala Nyulaknak szigetének –, a mindenható Istennek tisztességére és Istennek anyjának, szeplőtelen Szűz Máriának neve és oltalma alá eső fundamentomától fogva építének, rakának és mindvégig elvégezék, királyi nemes ajándékokkal megajándékozák, miképen illik királyi felségeknek.

Mikoron e szent szűz, Szent Margit asszony vala immár Boldogasszonynak klastromában, professziót tőn az ő szororival együtt [a] szerzet mesterének, fráter Umbertusnak kezébe. Berekeszteték a klastromban, miképpen szokás prédikátor szerzetbeli test nélkül lakozó szororoknak klastromában.

Szent Margit asszony kezde oly igen nyilván és erősen használni jóságos mívelkedetekben, hogy nemcsak az ő szorori, társi, avagy e szerzetnek frágteri, de még ennek felette nagy nemes özvegyasszonyok és uraknak, fejedelmeknek feleségi ez országban, kik őket nagy szeretettel szeretik vala, és ez országnak különb-különb részéből jőnek vala egyetemben őhozzá, őtet látni, és mind megépültetnek vala a ő nagy tisztes erkölcsében és ajánlják vala őmagukat nagy ájtatossággal az ő imádságába, megtérnek vala ő hazájukba. Mert eloszlott vala néminemű malaszt az ő orcájában és néminemű malasztos megért erkölcs az ő tekintetében, úgyhogy sem kemény beszédekkel, sem lány beszédekkel nem láttatnék megváltoztatni.

E szent szűz kevés beszéddel elégedik vala meg. Ő vala veszteségnek szeretője és soha ő magát nem adja vala magas nevetésre, fel való nevetésre. Semmiképpen ő magát dicsérni nem hagyja vala: magahányást és hívságos szót mindenestül fogva megutál vala. Gerjedez vala e nemes, szent szűz az isteni szerelemnek tüzével és meggyulladván imádkozik vala szüntelen, majdnem minden közbevetés nélkül; úgyhogy napnak első idejétől fogva a konventnek ebédének ideiglen szünetlen imádságban marad vala meg. És tehát Urunk Jézus Krisztusnak feszületének öt sebeinek helyeit gyakorta nagy bőven ő könnyhullatásával megöntözvén, ő szájával megcsókolgatja vala. Azonképpen tészen vala az ő szent szülőjének képének is, akit e szűz nagy kívánattal tisztel vala. Az eleven szent keresztfát mindenkoron őnála vagy őmellette tartja vala, úgyhogy nemcsak vigyázván, de még alván is tisztelné a szent keresztfát. Mikoron a refektóriumba bemegyen vala, a szenteknek képeket letérdepelvén alázatost imádja vala. Azonképen egyebütt is, valahol Urunk Jézusnak, asszonyunk, Máriának és egyéb szenteknek képeket látja vala, letérdepelvén tiszteli vala. Akármely hamar kellett is elmenni, soha el nem hagyta.

A községnek étkével mindenkoron megelégszik vala: a községen kívül soha nem eszik vala, hanem csak mikoron az ő anyja és nénjei, hercegeknek feleségi jőnek vala e klastromba. De ezt is csak alig teszi vala a fejedelemnek kénytelenítése miatt, de ritkán.

Az éjeknek sokát, sok éjeket nagyobb részre imádságban múlat vala el álom nélkül, egy szororral avagy kettővel, kik ővele nagy örömmel társalkodnak vala, de maga távol. Kéri vala Szent Margit asszony az ő társit alázatos kéréssel, hogy ha valamely a szororok közül őreá menne, meg ne hagynák bántani az ő imádságában. Mert gyakorta az ő imádságában az ő szívének keserű nyögése, fohászkodása és csuklása között, miképpen nyilván megismerték, szinte némiképpen őmagának kívüle ragadtatott és csodálatos, siralmas szózatokat mond vala.

Soha Szent Margit asszony kiváltképpen avagy egyedül dormitóriumnak kívüle nem akart lenni, hanem csak irgalmasságért és ekkoron az ő imádságit, az ő ágyának előtte teljesíti vala meg.

Ebédnek utána kézi dolgot teszen vala, jelesül szentegyházhoz való dolgot, mivet és szenteknek ereklyéjükhöz való ékességeket. De maga az ő kézi míviért a szilenciumot, a veszteségtartást hátra nem veti vala, de igen erősen megtartja vala.

Ha mikoron e szent szűz a szokott imádságit be nem teljesítheti vala, jelesül az ő szüleinek jelenvoltukért, tehát igen bánkódik vala, mintha valami nagy kárt vallott volna, mindaddig, mígnem beteljesítette, hogy az egy napnak része lelki gyümölcs nélkül el ne múlnék.

E szűznek vala nagy kívánatja, szerelme böjtölésre és nagy szerelemmel majdnem ő erejének felette a szerzetnek regula szerint való keménységét, szenvedetességét, böjtjét, erőlködik vala megtartani. Kinek okáért gyakorta jut vala ő testének nagy fogyatkozására.

Vala e szent szűznek nagy ájtatossága imádságra, mert áll vala a karban siralmakkal, nagy imádságokban. Némikoron imádkozik a Szent Kereszt oltára előtt a karban, némikoron az ő titkos imádkozó helyén a karban; némikoron pedig áll vala az ablaknál, kiről nézik Krisztusnak szent estét nagy ájtatossággal és nagy siralmakkal.

Az első misét meghallgatja vala magának, de a nagy misén és egyéb zsolozsmákon mindenkoron egyéb szororokkal állott és éneklet. Ha [csak] nem mikoron beteg volt; minden időben ezenképpen áll vala mind ebédig. Szent Kereszt naptól fogva pedig húsvétig ebéd után egy kevéssé megmarad vala a szororokkal és azután elmegyen vala a karba és áll vala imádságokban nagy siralommal mind koliációig. Azonképpen teszen vala kompléta után is mindaddig, mígnem beteszik vala a kart, és azután elmegyen vala az ő cellájába, az ő ágya előtt beteljesíti vala az ő imádságit és imádkozik vala mind előtikszóig. Azután lefekszik vala az ágy előtt a padimentomon egy gyékényre.

I. Boldogságos szűz Szent Margit királyi nemes nemzetből származott. Kinek test szerint való atyja a magyaroknak negyedik Béla nevű király[a] vala. Ő [nagyatyja] is vala harmadik András király, Szent Erzsébet asszonynak atyja. Őneki egy méhben feküdt atyjafia vala ötödik István király. Az ő anyjának neve vala Mária, görög császárnak leánya.

Midőn szűz Szent Margitot az ő anyja még méhében viselné, a tatárok kemény üldözésének idejében, szűz Szent Margitnak anyja az ő férjével, úgy mint a királlyal, fogadást tőnek néminemű áldozatképpen magoknak és az országoknak megszabadításért. Fogadást tőnek, hogy az Úristen őnekik leány magzatot adna, a szent apáca szüzek kezére adnák azt, mivel e szent szűzön kívül soha a magyar királyok nemzetéből senki apáca nem lett vala.

Születvén pedig Szent Margit és illendőképpen mint királyi magzatot felnevelék. Legottan még gyermekségében kezde szolgálni nagy ájtatossággal a mi Urunk Jézus Krisztusnak és az ő dicsőséges szent anyjának Máriának. A szülei adák őket az Istennek és asszonyunk, Szűz Máriának örökké való szolgálatára, Sámuel próféta hasonlatossága szerint. Mert miképpen Sámuel ő gyermekségében adaték templomba, az Istennek szolgálatára, azonképpen Szent Margit gyermekségében adatott a klastromba Istennek szolgálatára.

E szent szűz még kétesztendős lévén, az ő anyja kérdésére megfelelvén jövendölt az ő atyja felől, Béla király felől, hogy az ausztriai herceg ellen lévő hadban el nem vész, sőt egészségben megtér, de az ő hadának egy része eloszlik és megöletik, és hogy a királynak ő ellensége és a herceg elesik a harcon. Valamint jövendölt Szent Margit szűz, mindenek beteltek.

Háromesztendős avagy egy kevéssé idősebb lévén Szent Margit, az ő anyja, Béla királyné hozzá hivatván némely nemes özvegyasszonyt Zichnek tartományában, holott apáturak lakoznak vala, ada és ajánlá az említett Olimpiádisz nevű nemes özvegyasszonynak, hogy az ő leányát, Szent Margitot őrizné-e, nevelné-e. Melyet Olimpiádisz vőn nagy tisztességgel és hálaadással és őrizé, nevelé mint tulajdon maga leányát, Szent Margitot és Olimpiádisz asszonyt és helyezteté a veszprémi Szent Katalin asszonynak klastromába, holott az időben prédikátor szerzetbeli szororok lakoznak vala. Ott hagyá a királyné Szent Margitot, hogy apáca lenne, és ismét ajánlá Olimpiádisz asszonynak.

Ezenképpen hagyá őket a királyné asszony a klastromba és ő maga elméne. Ezeknek utána negyednapon Olimpiádisz asszony felvevé a szent szerzetnek ruháját.

Ez időben Szent Margit asszony még jól nem szólhat vala. Ezen időben kezde Szent Margit tanulni ábct, Ave Mariá- és kevés időnek utána igen jól kezde tanulni és énekelni az egyéb kisded leányokkal.

E leánygyermek, Szent Margit asszony vőn egy keresztfát kezébe és kezdé kérdezni az ő társitól, hogy mi volna a keresztfa. Az ő társi pedig úgy mondanak vala neki, hogy Urunk Jézus ekképpen öletett meg emberi nemzetért. Ezeket hallván sír vala e szent gyermek.

Ezen időben e szentséges gyermek, Szent Margit asszony felvevé a szent szerzetnek ruháját, az ő ideje szerint nagy ájtatossággal, hogy az ő gyenge gyermekségétől fogva éltetnék szerzetes regulák szokásival.

Mikoron e szent szűz volna ötesztendős, látá, hogy a szororok közül némelyek ciliciumban járnak. Kéré az Olimpiádisz asszonyt, kit mindenkoron anyjának hi vala, hogy önéki ciliciumot adna: kit őneki megada Olimpiádisz asszony, de Szent Margit asszony el nem viselheté. Kevés időnek utána növekedvén, keményebb ruhákat és némikoron cilicium foltocskákat mezítelen húsán lassan-lassan szokott vala viselni.

Oh, ki nagy csoda ez, hogy ily nagy felséges királyi magzat, ilyen gyenge gyermekségének idejében ezenképpen gyötörje magát!

Mikoron Szent Margit asszonynak adnak vala köntöst, kápát jobb posztóból a társinál, tehát szégyenli vala megviselni. Ha mikoron pedig kényszeríttetik vala a priorisszától elviselni a ruhát atyjának, anyjának tisztességéért, tehát Szent Margit asszony elmegyen vala a konyhára, és a konyhán való fazekaknak és egyéb edényeknek mosásával és sepréseknek porával sieti vala megfeketíteni. Mikoron őneki új ruhát adnak vala, csak alighogy valamikoron az ő ruháját elváltoztatta, mígnem mindenestől fogva megavult, szakadozott. Örül vala Szent Margit asszony immár az ennyi alázatosságnak jegyéről és a boldog szegénységről.

Mikoron Szent Margit asszonyt valaki király leányának mondja vala, tehát elmegyen vala Olimpiádisz asszonyhoz és sírva úgy mond vala: „Én édes anyám, nagy tiszteletlenséget mondnak énnekem. Azt mondják, hogy én király leánya vagyok.”

Azért mikoron e szent szűz, Szent Margit asszony immár volna tízesztendős, az ő szüleinek és prédikátor szerzetbeli frátereknek nagy tisztes társaságival és ővele megmaradó jó szororoknak társaságával, Veszprémből, Szent Katerina asszonynak klastromából változtaték, hozattaték a klastromba, melyet az ő szülei a Dunának szigetében – mely sziget az időtől fogva nevezteték Szűz Máriának szigetének, avagy Boldogasszony szigetének, mert annak előtte mondatik vala Nyulaknak szigetének –, a mindenható Istennek tisztességére és Istennek anyjának, szeplőtelen Szűz Máriának neve és oltalma alá eső fundamentomától fogva építének, rakának és mindvégig elvégezék, királyi nemes ajándékokkal megajándékozák, miképen illik királyi felségeknek.

Mikoron e szent szűz, Szent Margit asszony vala immár Boldogasszonynak klastromában, professziót tőn az ő szororival együtt [a] szerzet mesterének, fráter Umbertusnak kezébe. Berekeszteték a klastromban, miképpen szokás prédikátor szerzetbeli test nélkül lakozó szororoknak klastromában.

Szent Margit asszony kezde oly igen nyilván és erősen használni jóságos mívelkedetekben, hogy nemcsak az ő szorori, társi, avagy e szerzetnek frágteri, de még ennek felette nagy nemes özvegyasszonyok és uraknak, fejedelmeknek feleségi ez országban, kik őket nagy szeretettel szeretik vala, és ez országnak különb-különb részéből jőnek vala egyetemben őhozzá, őtet látni, és mind megépültetnek vala a ő nagy tisztes erkölcsében és ajánlják vala őmagukat nagy ájtatossággal az ő imádságába, megtérnek vala ő hazájukba. Mert eloszlott vala néminemű malaszt az ő orcájában és néminemű malasztos megért erkölcs az ő tekintetében, úgyhogy sem kemény beszédekkel, sem lány beszédekkel nem láttatnék megváltoztatni.

E szent szűz kevés beszéddel elégedik vala meg. Ő vala veszteségnek szeretője és soha ő magát nem adja vala magas nevetésre, fel való nevetésre. Semmiképpen ő magát dicsérni nem hagyja vala: magahányást és hívságos szót mindenestül fogva megutál vala. Gerjedez vala e nemes, szent szűz az isteni szerelemnek tüzével és meggyulladván imádkozik vala szüntelen, majdnem minden közbevetés nélkül; úgyhogy napnak első idejétől fogva a konventnek ebédének ideiglen szünetlen imádságban marad vala meg. És tehát Urunk Jézus Krisztusnak feszületének öt sebeinek helyeit gyakorta nagy bőven ő könnyhullatásával megöntözvén, ő szájával megcsókolgatja vala. Azonképpen tészen vala az ő szent szülőjének képének is, akit e szűz nagy kívánattal tisztel vala. Az eleven szent keresztfát mindenkoron őnála vagy őmellette tartja vala, úgyhogy nemcsak vigyázván, de még alván is tisztelné a szent keresztfát. Mikoron a refektóriumba bemegyen vala, a szenteknek képeket letérdepelvén alázatost imádja vala. Azonképen egyebütt is, valahol Urunk Jézusnak, asszonyunk, Máriának és egyéb szenteknek képeket látja vala, letérdepelvén tiszteli vala. Akármely hamar kellett is elmenni, soha el nem hagyta.

A községnek étkével mindenkoron megelégszik vala: a községen kívül soha nem eszik vala, hanem csak mikoron az ő anyja és nénjei, hercegeknek feleségi jőnek vala e klastromba. De ezt is csak alig teszi vala a fejedelemnek kénytelenítése miatt, de ritkán.

Az éjeknek sokát, sok éjeket nagyobb részre imádságban múlat vala el álom nélkül, egy szororral avagy kettővel, kik ővele nagy örömmel társalkodnak vala, de maga távol. Kéri vala Szent Margit asszony az ő társit alázatos kéréssel, hogy ha valamely a szororok közül őreá menne, meg ne hagynák bántani az ő imádságában. Mert gyakorta az ő imádságában az ő szívének keserű nyögése, fohászkodása és csuklása között, miképpen nyilván megismerték, szinte némiképpen őmagának kívüle ragadtatott és csodálatos, siralmas szózatokat mond vala.

Soha Szent Margit asszony kiváltképpen avagy egyedül dormitóriumnak kívüle nem akart lenni, hanem csak irgalmasságért és ekkoron az ő imádságit, az ő ágyának előtte teljesíti vala meg.

Ebédnek utána kézi dolgot teszen vala, jelesül szentegyházhoz való dolgot, mivet és szenteknek ereklyéjükhöz való ékességeket. De maga az ő kézi míviért a szilenciumot, a veszteségtartást hátra nem veti vala, de igen erősen megtartja vala.

Ha mikoron e szent szűz a szokott imádságit be nem teljesítheti vala, jelesül az ő szüleinek jelenvoltukért, tehát igen bánkódik vala, mintha valami nagy kárt vallott volna, mindaddig, mígnem beteljesítette, hogy az egy napnak része lelki gyümölcs nélkül el ne múlnék.

E szűznek vala nagy kívánatja, szerelme böjtölésre és nagy szerelemmel majdnem ő erejének felette a szerzetnek regula szerint való keménységét, szenvedetességét, böjtjét, erőlködik vala megtartani. Kinek okáért gyakorta jut vala ő testének nagy fogyatkozására.

Vala e szent szűznek nagy ájtatossága imádságra, mert áll vala a karban siralmakkal, nagy imádságokban. Némikoron imádkozik a Szent Kereszt oltára előtt a karban, némikoron az ő titkos imádkozó helyén a karban; némikoron pedig áll vala az ablaknál, kiről nézik Krisztusnak szent estét nagy ájtatossággal és nagy siralmakkal.

Az első misét meghallgatja vala magának, de a nagy misén és egyéb zsolozsmákon mindenkoron egyéb szororokkal állott és éneklet. Ha [csak] nem mikoron beteg volt; minden időben ezenképpen áll vala mind ebédig. Szent Kereszt naptól fogva pedig húsvétig ebéd után egy kevéssé megmarad vala a szororokkal és azután elmegyen vala a karba és áll vala imádságokban nagy siralommal mind koliációig. Azonképpen teszen vala kompléta után is mindaddig, mígnem beteszik vala a kart, és azután elmegyen vala az ő cellájába, az ő ágya előtt beteljesíti vala az ő imádságit és imádkozik vala mind előtikszóig. Azután lefekszik vala az ágy előtt a padimentomon egy gyékényre.