Palóc menyecskék Pályakezdésének írói kudarcai után két novelláskötet – Tót atyafiak(1881), A jó palócok(1882) – hozta meg Mikszáth számára a régen várt elismerést, a kirobbanó sikert.

A jó palócokvalóságos remekmű: az író legegységesebb, legegyenletesebb írásai közé tartozik. Ezt a könyvet ajánljuk a 7. évfolyamban az egyik kötelező olvasmánynak. Az egész mindössze 70-80 lap, tehát nem is hosszú. Mivel rövid, önálló novellákról van szó, nem szükséges az egészet egyszerre, egy lélegzettel elolvasni: egyesével, kettesével is megismerkedhettek a bájos, kedves kis palóc történtekkel. [A palócok nem idegenek, hanem magyarok; a régi Nógrád és Gömör megyében éltek (élnek), s egy jellegzetes magyar nyelvjárást beszéltek (beszélnek). ]

Az író szülőföldjének tájaira, gyermekkori ismerősei közé vezeti el olvasóit. Szívéhez közel állnak ezek az emberek, szereti őket. Beleéli magát babonás hiedelmeikbe, átveszi paraszti szemléletüket, sajátos értékrendjüket.

Paraszti hősei a Tót atyafiakbogaras, magányos különceivel szemben közvetlenebb, közlékenyebb emberek. Nem a nagy, zord hegyek lakói. Lankásabb, szelídebb tájakon, az Ipoly és a Bágy vize mentén, egymással szomszédos falvakban élnek: Bodokon, Gózonban, Majornokon, Csoltón és Bágyon. Nemcsak jól ismerik egymást, hanem szoros baráti, komasági szálak fűzik össze őket, szegről-végről mindnyájan "rokonok". A szereplők több novellában is vissza-visszatérnek.

A falusi emberek élete nyitott könyv: nincsenek titkaik, rejtegetett érzelmeik, gondolataik. Ha lennének is ilyenek, néhány pletykás vénasszony, mint például Tél Gáborné (A gyerekek) gondoskodna arról, hogy ezek napvilágra jussanak. Egyetlen kivétel akad köztük: a majornoki "pogány" emberkerülő, a mogorva, öreg Filcsik István. De ő nem paraszt, hanem csizmadia, nem palóc, hanem tót, s kő van a szíve helyén (Az a pogány Filcsik).

A 15 elbeszélés mindegyike kivételes remeklés: kitűnően szerkesztett, visszafogott, tömör alkotás. A később és másutt oly szívesen mesélő, mindent közölni vágyó író itt most szűkszavú, az eseményeket nem részletezi: legtöbbször elhallgatással, balladás sejtetésseI utal a cselekmény lényeges fordulataira, az egyes történetek végső kimenetelére. A balladás, kihagyásos előadásmódot és szerkezetet az is indokolja, hogy palóc elbeszéléseiben gyakoriak a megrendítően tragikus mozzanatok.

A Péri lányok szép hajárólcímű írásában az olvasó is csak annyit tud meg Péri Juditszégyenéről, amennyit nővére, Katiészrevesz: Csató Pistafelesége bosszúból tövestől levágta s szétszórta Judit aranyszőke hosszú haját. – Péri Kati, hogy beteg húgának orvosságot szerezhessen, eladja a maga gyönyörű haját is. A szégyenébe belebetegedett leány további sorsára, halálára csak következtethetünk. Az öreg Périgyöngéden megsimogatva Kati fejecskéjét csak ennyit mond: "Szegény Katám! A te hajad kinő még!"

Az engesztelhetetlen harag és gyűlölködés vitte sírba a Két major regényecímű írás szerencsétlen szerelmeseit. Koppantyu Demeter, a Veres-major juhásza magát megalázva elmegy a Fekete-majorba megkérni Boriska kezét haldokló fiának, hátha "valami nagy öröm még tán segíthetne" rajta. Hiába keresik a leányt: az Ipoly felé vezető úton csak a kendőjét, majd piros karmazsin csizmáját találják meg. Az író nem beszél öngyilkosságról, csupán sejteti, hogy ahová az a szomorú lány ment, ott már nincs szüksége csizmára: "az angyalok mezítláb járnak odafönn..." – Mire az öreg Koppantyu hazaér, a fia sem él már. Estére várta a jó hírt jelentő csengők csilingelését a négy vezérürü nyakán, de már meghallotta "a szavukat délben, s meg is gyógyult tőle".

Timár Zsófitelhagyta az ura már egy éve: megcsalta egy másik asszonnyal. A tiszta lelkű, szelíd fiatalasszony egyetlen pillanatra sem inog meg szerelmében: hazavárja hűtlen férjét, tudja, hogy előbb-utóbb visszatér hozzá. Péterjönne is már, de nem mer. Egy öregasszonnyal üzeni: ha Zsófi megbocsát neki, jöjjön el hozzá, a harmadik faluban dolgozik. Zsófi elindul érte. – Az urának egy aranyozott keresztet kell feltennie a torony tetején a gombra. Amint a magasból észreveszi a bágyi országúton közeledő Zsófit, "szíve nagyot dobban, majd összeszorítja valami, keze megreszket, szeme elhomályosul". "Egyszerre értek a torony alá férj, feleség. Csakhogy az egyik a magasból, halva" (Timár Zsófi özvegysége).

Hasonló emberi tragédiának, férj és feleség együttes pusztulásának elhallgatással való megsejtetése zárja le Szegény Gélyi János lovaicímű írását is. Itt sincs szó halálról, a megsemmisülés iszonyatáról. Csupán arról értesülünk, hogy gyönyörű feleségének, Vér Klárinakhűtlensége miatt Gélyi János a hegyszakadék előtt híres négy lova közé hajítja a két kibontott gyeplőszárat: vagyis halálra ítélte önmagát és feleségét. – Ez a kikapós, veres hajú, kacér menyecske, Vér Klári korábban a bágyi molnár felesége volt. Mikor férje bevonult katonának, az asszony így esküdözött előtte: "Előbb folyik fölfelé a bágyi patak, mintsem az én szívem tőled elfordul". Hogy mégis megszegte a szavát, az jelzi csupán, hogy a leeresztett zsilipek miatt felduzzadt Bágy patak szép csendesen visszafelé kezdett folyni. Azzal a Gélyi Jánossal csalta meg az urát, aki később a férje lett, de mellette sem tartott ki hűségesen (A bágyi csoda).

A novellák balladás hangulatát, sejtelmességét fokozza a babonáknak, hiedelmeknekaz a világa, amely át- meg átszövi a civilizációtól távol eső palóc falvak parasztjainak mindennapi életét. "A palóc nép babonás, szereti a misztériumokat, hisz az ördögben és rémlátásokban" – jegyzi meg Mikszáth a Galandáné asszonyomcímű írásában. – Az öreg GalandánéBodokon boszorkány hírében állott, s azt híresztelték róla a népek, hogy Luca-nap éjszakáján mint csodaszép fiatal leányt az ördögök szelindekek alakjában széttépték. A falu vezetőiből álló bizottság az öregasszonyt viskójában sebekkel borítottan találta. – Mindezt egy kisfiú meséli el, s így a falusi pletykák összemosódnak felcsigázott képzeletében saját szorongásaival, rémlátásaival. Ez a borzongás színezi ki elbeszélésében kocsisuk, Palyusesetét is, aki "kontraktust" írt alá az ördöggel: eladta magát egy rámás csizmáért meg egy piros selyem viganóért, amit az ördög fog megvásárolni Galandáné számára a putnoki vásárban. A boszorkány ugyanis Palyusra "mosott", azaz a szeretője volt. – Az író egyetlen alkalommal vált csak nézőpontot; az apa leinti fiát: Palyus csak ijesztgetni akarja őt. A kocsis azonban egy év múlva felakasztotta magát a "kontraktus" értelmében, s így az egész történet a valóság és a fantasztikum határán lebeg – teljes bizonytalanságban hagyva az olvasót.

A látomások, hiedelmek, babonás elképzelések több palóc novella meghatározó motívumai. A hazudós Gughi Panna, a szemrevaló s nagyon vallásosnak mutatkozó menyecske Bágyon azt mondogatta mindenkinek, hogy neki többször is megjelent Szűz Mária. A gózoni búcsúban éjszaka szerelmi találkára hívja Csúz Gábor, hiszen – ahogy mondja – a Szűzanya megengedte nekik, hogy szeressék egymást. Ekkor azonban megjelenik egy nő vakító fehér arccal, szőke hajjal, kezében egy kisgyermekkel: a csoltóiKovács Maris, Gábor elhagyott mátkája. Gughi Panna rémülten felsikolt: "A Szűz Mária!" Mellét verve leborul a földre, s bevallja neki bűneit: "A pénzedet loptam, nevedre hazudtam" (A gózoni Szűz Mária)

A gyermetegül naiv vallásos hitre, a túlvilág népies elképzelésére épül a Bede Anna tartozásának meghatóan bájos története. Annát orgazdaság vétsége miatt félévi fogságra ítélte a bíróság, de a leány közben meghalt. Az idézésre húga, Erzsijelenik meg, hogy nővére helyett letöltse a büntetést. A kislány ártatlan tisztaságával, takaros, arányos termetének bájával, mozdulatainak kecsességével, szoknyájának varázsos suhogásával üde légáramlat surran be a komor bírósági terembe, s felvillanyozza a fáradt, közönyös bírákat is. – A család úgy akarja megteremteni a meghalt leány nyugalmát a túlvilágon, hogy jóvá teszi azt a bűnt, amelyet Anna a szeretője miatt követett el: az anya kifizeti a kárt, Erzsi pedig a vármegyénél szenvedi el helyette azt a fél esztendőt. Erre persze nincs törvényes lehetőség. A bíróság elnöke úgy oldja meg ezt a fogas kérdést, hogy kegyes hazugsággal kijelenti: "Odafönt másképp tudódott ki az igazság..., Anna nénéd ártatlan volt!"

A kis Bede Erzsi kezét megy megkérni Gózonba a már megjavult, de korábban nagy korhely Szűcs Pali. Útközben négylevelű lóherét talál, s a szerencsefű valóban szerencsét hoz neki. Mák Gergelyhaszonbérbe ajánlja fel jószágát, s ez megnöveli reményeit, hiszen független emberként állhat a rátarti, jómódú Bedéné elé. Gózonban is szerencsével jár: az ő piros jegykendőjéért megkapja Erzsi babos kendőjét. Boldogan indul hazafelé, s a bodoki kocsmában "megünnepli" sikerét. Olyan sok bort ivott örömében, hogy arra sem képes visszaemlékezni, miképpen került haza. – A novella befejezésében már csak a főszereplő nézőpontja érvényesül: mikor megpillantja az ágyon kiterítve a piros jegykendőt, amelyet Erzsiéknél hagyott tegnap délben, az eszmélni kezdő Szűcs Pali arra gondol: hátha nem is volt ő Gózonban, hanem csak úgy álmodta az egészet (Szűcs Pali szerencséje).

A palóc elbeszélések világában – miként a népballadákban és népmesékben is – a bűn következménye mindig a bűnhődés. Szűcs Pali korhelykedése miatt veszti el Bede Erzsit, Timár Péternek az életével kell fizetnie, mert hűtlenül elhagyta asszonyát. Ugyanígy jár botlásáért Péri Judit s Filcsik Terka is. Gélyi János önbüntetése a halálba viszi a csapodár Vér Klárát. Palyus azért akasztja fel magát, mert szerződést kötött az ördöggel Galandáné kegyeiért, Gál Magdát a falusi közvélemény súlyos ítélete marasztalja el. Lelepleződik Gughi Panna hazudozása és tolvajlása. Nem maradhat titokban Sós Pálbűne sem, amellyel meglopta a szegény Baló családot. A népmesék logikája szerint A néhai báránycímű novellában a legkisebbnek, a gyermek Baló Borcsánaksikerült lelepleznie a hamisan esküdni készülő nagygazdát.

Az ártatlanság, az erkölcsi tisztaság is elnyeri jutalmát, sőt egy-egy váratlan jótett feledtetni tudja a korábban elkövetett bűnöket. Az öreg Bizi József fösvényvolt, szívtelen és gőgös, uzsorával szerezte vagyonát. Meg is látogatta az Isten: "csövestől" éri a veszedelem: "A lánya meghal, ökrei felfújódnak, csűre, asztagja megég, lovait elhajtják a szegénylegények, legényfia is a halállal vívódik." Hiába is "kellemezteti" magát az Úristen ő szent felsége előtt, adományait hidegen fogadják az egek. A templomnak vásárolt Mária-kép összezúzódott (a szekér alatt leszakadt a Bágy hídja), a temetőben az előző nap felállított kőkeresztet a mennykő törte ketté. De amikor Bizi apó Filcsik Istvánnál csizmát vásárol egy apátlan-anyátlan árvának, a "falu gyermekének", a kis Andrásnak, s örökbe fogadja a fiúcskát, minden jóra fordul: eloszlanak a viharfelhők, ellopott lovai megkerülnek, a doktor vidám arccal közli, hogy fia már túl van a veszélyen (A kis csizmák).

S nemcsak az Isten, a természet is védi az árvákat, az ártatlan áldozatokat. Az irigy, zsugoriMudrik Mihályki akarja semmizni az örökségből a Gyócsi-árvákat: Imréreíratja az értéktelen Bogát-hegyet, Eszterre a "Csipke"-dűlőt, a kavicsos ugart, saját leányának, Mudrik Erzsinekpedig a nagy házat és a selyemrétet, a gazdagon termő 'Királyné szoknyáját' juttatja. Hiába botránkozik meg az igazságtalan osztáson az egész falu, a tekintetes vármegye szentesítette a felháborító méltánytalanságot. A természet azonban közbelép: "erdők-mezők, tavak, folyamok, nádasok zordonan beülnek a bírói székbe...", s beleavatkoznak a jó palócok dolgaiba. A Bogát és a "Csipke" gazdaggá tették az árvákat, de a Bágy-patak kegyetlen volt Mudrik Mihályhoz: "négy álló évig egymás után öntötte el a réteket, s akkora nádast növesztett a 'Királyné szoknyáján', hogy évről évre bízvást eheti a rozsda otthon Mudrik Mihály uram kaszapengéjét" (A 'Királyné szoknyája').

Mezei József: A magyar regény, Magvető Könyvkiadó, Bp., 1973.

Jankay Éva: Tót atyafiak - A jó palócok, Raabe Könyvkiadó, Bp., 2002 (In: Irodalom.Tanári kincsestár).

Eisemann György: Mikszáth Kálmán, Korona Könyvkiadó, Bp., 1988.

A novellaelemzés új módszerei, Akadémiai Könyvkiadó, Bp., 1971.

Nyilasy Balázs: A jó palócok, tót atyafiak, 1997 (In: Tiszatáj 1997.1.sz.).

Szávai János: Novellatípusok a mai magyar irodalomban, Bp., 1981 (In: It.1981.3.sz.).

Vadai István: A majornoki hegyszakadék, 1997 (In: Tiszatáj 1997.1.sz.).