Ha az idézett (esetleg másfajta) mondókákat közösen és fennhangon elolvassuk, mindenkit azonnal megragad ezeknek egy különös sajátossága: élénk lüktetése, hullámzásszerű lebegése, dallamossága. Ez kellemesen hat fülünkre, egész egyéniségünkre, különböző érzelmeket, hangulatokat ébreszt(het) bennünk (pl. vidámabbak leszünk), s könnyedén megtanulhatjuk a már-már dalolásra ösztönző szövegeket. (A mondókák egyébként eleve dallammal születtek.) A művészi nyelvnek, a verses alkotásnak ezt a zenei tulajdonságát nevezzük latinosított görög szóval ritmusnak (a görög rüthmosz szó eredeti jelentése ’folyás’, ’folyamat’, ’hullámzás’).

Ha egy 4-5 éves, olvasni még nem tudó kisgyerek hallomásból megtanulja a mondókákat, önkéntelenül is énekelve, kántálva mondja őket, s ez a természetes létformája ezeknek a versikéknek. (Tehát nem lehet, nem szabad "szavalni" ezeket.) Minden gyermekben - születésénél fogva, átöröklésképpen - él ugyanis egy egészséges, még romlatlan, ösztönös ritmusérzék, mely a vers, a mondóka gondolati tartalmára nem is figyelve, attól függetlenül is létre tudja hozni a jóleső, kellemes, gyönyörködtető ritmusélményt. Teljesen értelmetlen szövegek is lehetnek ritmusosak (pl. Antanténusz... ). Az ilyen ritmikus élmény hatására, ha pl. bölcsőben ringatják, vagy ütemesen dajkálják, megnyugszik a csecsemő, kisbaba, abbahagyja a sírást, és csendesen elalszik.

A természetes ritmusérzék kialakulása összefügghet az ember biológiai létének ismétlődő, ösztönös cselekvéseivel. Ismétlődő, tehát ritmikus folyamat mindenkinél, mondjuk a szívdobogás, az ér lüktetése, a lélegzés, a járás. Vannak olyan tudósok is, akik úgy gondolják, hogy a ritmusérzék a munkavégzés során alakult ki, hiszen a ritmikusan végzett munka könnyebbé teszi a fizikai és a szellemi erőfeszítéseket. Mások az ősi mágikus tevékenységek, szertartások már-már monotóniába hajló ismétlődéseivel hozzák kapcsolatba a ritmusérzék kialakulását. A ritmus lényege az eddigiek alapján is: valamiféle ismétlődés, valaminek szabályszerű és várt, folyamatos visszatérése.

A szótagszámok ismétlődése
Figyeljük meg a Kisgyerekek... kezdetű tréfás-ironikus mondóka első négy sorát! Az éneklő kántálásában elsősorban a hangsúlyos szótagok lüktetnek, térnek vissza szabályos időközben: 1-1 hangsúlyos szótagot 3-3-3, majd 1 hangsúlytalan követ az első két sorban, s ugyanez ismétlődik meg a harmadikban s a negyedikben is. A ritmust fokozza, hogy soronként a szótagszámok is szabályszerűen váltakoznak: 8-6-8-6.
A sorvégek hangzásának hasonlósága: rím
Erősíti a ritmust továbbá a harmadik és negyedik sor utolsó két szótagjának hangzásbeli összecsengése, a rím. Ez is ismétlődés: észrevesszük, hogy ugyanazokat vagy nagyon hasonló hangokat hallunk újra; ezenkívül az előző szavak magas magánhangzóival szemben (e, é, i) a rímek mély hangrendűek (o, a). Tudni kell azonban, hogy a rím csak másodlagos ritmustényező: szerepe a ritmushatás erősítése. Azonos hangok ismétlődése: alliteráció. Ritmuskeltő tényező lehet az egymás utáni szavak kezdő hangjának megismétlése is (betűrím vagy alliteráció); példánkban három szó "k" hanggal kezdődik: "Kisgyerekek kinn..., kisegeret...".

Megfigyelhetjük még azt is, hogy az ösztönös ritmusérzék nincs tekintettel a szöveg értelmi, logikai, nyelvtani hangsúlyviszonyaira: verstani nyomaték (hangsúly) kerülhet olyan szótagra is, amely egyébként semmi esetre sem lehetne hangsúlyos (pl. hogy; tanakodtak).