A 7. évfolyam második házi olvasmányának javasoljuk ezt a híres és népszerű elbeszélés gyűjteményt, mely a magyar irodalom egyik legszebb gyermekkönyve. A Bevezetésarról szól, hogy az iskolapadból még alig kikerült író azt a valaha vágyott felnőttséget, amelyről hatodikos korában annyit ábrándozott, úgy élte át, mint valami kellemetlen és tökéletlen álmot, s most boldogan ébred fel a VI. B álom-valóságában. Újra beleéli magát – de már a felnőtt kiábrándító tapasztalataiból okulva – az elveszett ifjúságba, a visszatekintő emlékezetben megszépült, boldog diákévekbe.

A serdülőkort Karinthy olyan egységes, zárt világnak fogja fel, amelyben egészen más törvények uralkodnak, mint a felnőttek társadalmában, más az értékrendje. "Hősei" hatodik osztályos (most a tizedik osztályba járnának) kamaszok, a tanárok csak nélkülözhetetlen, szükséges epizódfigurák az iskolában. Az elbeszélésekből a diákélet folyamata bontakozik ki. Az egyes részletek laza, de mégis szerves kapcsolatban állnak egymással, s a vékony kronológiai mese szálat szorosra fűzik a diákok szorongásainak és félelmeinek, örömeinek és vidámságainak ritmikusan visszatérő változatai. Az író egy-egy gyönge, de mégis törekvő, jóindulatú, szorongatott helyzetében is ábrándokat szövögető tanuló szemével láttatja az iskolában történteket.

A "diákregény" a hatórai keserves ébredéssel kezdődik, majd az elkésett tanuló magányos osonása idéződik fel a néptelen, kihalt folyosón, azzal a szörnyű elképedéssel, hogy már becsöngettek. A feleltetés izgalmai, a tanári notesz lapozgatásából fakadó torokszorító drukk mindennap vissza-visszatérő élmények a gimnáziumban. Az író ezeket finom humorral és lélektani megalapozottsággal adja elő. A jó tanuló és a számtantanár között olyan intim dialógus alakul ki, mint két rokonlélek között, akik félszavakból is értik egymást, miközben az osztálynak fogalma sincs arról, amiről beszélnek. Steinmannmár a felelés előtt "úgy néz a tanárra, komolyan és melegen, mint egy szép grófnő, akinek a gróf megkérte a kezét".

– A rossz tanuló nem hisz a fülének mikor kimondják a nevét. A táblára szép lassan és kalligrafikusan írja a diktált számtanpéldát, hiszen tudja, hogy úgysem sokáig fog szerepelni. Kint marad még a táblánál, készségesen buzgólkodik a következő felelő körül, „még súg is neki, hangosan, nem azért, hogy segítsen, de hogy a tanár lássa, hogy ő súg, tehát ő tud”. A "bukott férfi" mohó, ki nem elégíthető falánksággal próbálja ösztönösen feloldani keserű kudarcélményét, lelki válságát. – Kacagtató s egyben keserű stílusparódia a két magyardolgozat. A teljesen üres, csupán bombasztikus frázisokat egymásra halmozó dolgozat érdemjegye "egyfeles" (a mai négyötödnek felel meg), míg a valamiféle tárgyi ismereteket eláruló, bár rosszul fogalmazott írás "háromnegyedes" (azaz egyketted).

– Klasszikus iskolai alaphelyzet jelenik meg a Röhög az egész osztálycímű epizódban: a tanár egy szokványos hasonlatára ("...mit mozgolódik maga, mint egy sajtkukac?") kirobban az addig visszafojtott, most gátjait áttépő harsány röhögés. A tanár pedig elnézően mosolyog, s "magában megállapítja, hogy milyen frappáns és ellenállhatatlan humora van neki". – A rossz tanuló otthon nagy becsvággyal fizikai kísérletekbe fog, s fantasztikus utópiák ragadják magával. Balsikere sem veszi el önbizalmát, Galilei pózában tűri a méltatlan megaláztatást. – A Megmagyarázom a bizonyítványom képtelen, sziporkázó ötletek sora, mellyel a szegény diák a rossz osztályzatok valótlanságáról próbálja mindenáron meggyőzni a kétkedő szülőket.

Fantáziálás, reménykedés, szorongás hullámzik végig a köteten. A fizikából bukásra álló kis Pollákovics pl. abba a reménybe kapaszkodik, hogy aki "jó vezető", az nem bukhat meg, a tanár majd fölkerekíti elégtelenjét legalább elégségesre. A tornateremben a szeren lógó ügyetlen diák arról ábrándozik, hogy a világ rejtélyeit megoldó híres tudós, kiváló művész s egyúttal tornászvilágbajnok lesz belőle, de aztán lezuhan a szerről, s háta nagyot nyekken a vastag szőnyegen.

Az első kiadás utolsó (16.) darabja (Hazudok) az elszabadult képzelet merész csapongásaival, fantasztikumba átlépő ötleteivel kacagtató írói játék is, mint – visszatekintve – az egész kötet. Az utolsó mondat – "Így lettem íróvá" – önironikusan azt sejteti, hogy az irodalom is csak efféle játékos "hazudozás", a szabad és bátor fantázia teremtő alkotása. A kötet lezárása már az iskolából kifelé, a felnőttek világába vezet, s visszakapcsol ahhoz a 26 éves íróhoz, aki újra végigálmodta, végigámulta a feledhetetlen ifjúságot.

Komáromi Gabriella: Talányok egy „komisz kölök” körül, Móra Könyvkiadó, Bp., 1990 (In:Komáromi Gabriella: Elfelejtett irodalom: Fejezetek a XX.századi ifjúsági prózánl történetéből,1900-1944).