Rhodoszi fecskedal

Megjött, megjött a fecske,

a szép időt hozza,

a szép évet kezdi,

a begye femondókahérke,

és a háta fekete.

Te a fügesajtot gördítsd

kövér házadból,

hozd a boros kancsót,

a sajtot kosárban.

a fecske a kalácsot sem, bablisztből sült kenyeret sem

utasítja vissza.

Elmenjünk-e hát vagy kapunk valamit?

Megyünk, ha adsz, ha nem, mi nem megyünk tovább,

vagy visszük a kaput vagy az ajtó-bütüt,

vagy visszük asszonyod, ki most még bent csücsül.

kicsike ő, könnyen visszük el.

De ha adsz valamit,

adj nagy valamit.

Nyisd meg, nyisd meg ajtódat a fecske előtt!

- Hisz nem vagyunk mi vének, gyermekek vagyunk.

(Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása)

A dal az ujjongó vidámságtól a reménykedő kérésen és a játékos-tréfás fenyegetésen, majd az újra feléledő bizakodáson át a szánalom felkeltésének megrendüléséig ível! Csak a vers utolsó sorában derül, ki, hogy kolduló gyerekcsapatról van szó. Az éhező gyerekek mindig szánalmat keltenek, ezért szívesebben is szoktak nekik alamizsnát adni. Ez az utolsó sor afféle végső érvként, csattanóként hatásosan helyezkedik el az ének végén.

ajtó-bütü: ajtófélfa