A Reményheznégy versszakból áll. A versszak vagy strófa (vagy szakasz) gyakran – de nem mindig! – egy-egy költemény olyan szabályozottan ismétlődő egysége, amelyet a verselési sajátosság, a sorfajok és a sorok számának azonossága jellemez. A szakasz tartalma egységes, és általában a témájában is elkülönül a szomszédos strófáktól.

A megszemélyesítés a metaforából származó szókép: elvont dolgok, természeti jelenségek, élettelen tárgyak élőként valóbemutatása, emberi érzésekkel, cselekvésekkel való felruházása.

A hangoknak ugyan általában nincs önálló jelentésük, de a művészi nyelvben lehet érzelemkifejező, hangulatfestő szerepük. A 2. versszakban a magas, az úgynevezett "világos" magánhangzók (e, é, i, í, ö, ő, ü, ü) uralkodnak, a 3.-ban pedig a "sötét", a mély magánhangzók(a, á, o, ó, u, ú). A két szakasz érzelmi-hangulati tartalmának ellentétes voltát ez a hangszimbolika is felerősíti. (Hangszimbolikának nevezzük azt a költői eljárást, amely a nyelv egyes hangjainak bizonyos jelentést, jelentéshordozó erőt tulajdonít.)

versszak (strófa, szakasz): általában a költemény olyan szabályozottan ismétlődő egysége, amelyet a verselési sajátosság, a sorfajok és a sorok számának azonossága, a rímelhelyezés jellemez

hangszimbolika: költői eljárás, amely a nyelv egyes hangjainak bizonyos jelentést, jelentéshordozó erőt tulajdonít

megszemélyesítés: a metaforával rokon szókép: elvont dolgok, természeti jelenségek, élettelen tárgyak élőként való szerepeltetése, emberi érzésekkel, cselekvésekkel való felruházása