A levélben olvasható aforizmaszerű megállapítás: "Ilyen a hír; jön és megy. Ilyen a világ; csak azért emeli az embert hírre, hogy legyen kit feledni."

Magvas gondolatot, valamilyen tapasztalati igazságot fejeznek ki rövid, hatásos formában, olykor ritmikus prózában a közmondások is, de ezek jobbára népi eredetűek: alkotójukat, szerzőjüket nem ismerjük. Például:

Ki korán kel, aranyat lel. – Felező ősi nyolcas verssornak is felfoghatjuk; a mondat elején háromszoros alliteráció található.

A közmondások "rokonai" a szólások: olyan közhasználatú, gazdag hangulati és érzelmi tartalmú mondatok, amelyek átvitt értelemben fejeznek ki egy-egy fogalmat. Például a "Port hint valakinek a szemébe" teljes értékű mondat ugyan, de csupán egy fogalmat fejez ki, tehát valójában szó értékű. Jelentése: félrevezet, becsap, ámít valakit. – Valaha régen még nem volt áttételes értelme: a csatában, párviadalban az egyik küzdőfél úgy próbálta harcképtelenné tenni a másikat, hogy egy maroknyi homokot, port szórt az ellenfele szemébe.

Az "Egy gyékényen árul valakivel" szintén teljes értékű, eredeti értelemben használt mondat lehetett, de mai jelentése: cinkosok; megértik egymást (valami rossz dologban). A régi vásáros szokások világítják meg e szólás eredetét: az árusok a földre terített gyékényszőnyegeken kirakva kínálták portékáikat.

Az állandósult kapcsolatok közül a szólások a legfontosabbak. Éppen abból fakad szemléltető, stílusélénkítő hatásuk, hogy eredeti jelentésük már teljesen háttérbe szorult. Használatukkal képszerűségük miatt az egyszerű szónál élesebben, szemléletesebben tudjuk kifejezni magunkat. Értéküket tehát a szemléltető erő és a hangulati hatás adja.

Az olyan szólásokat, amelyek hasonlítást foglalnak magukban, szóláshasonlatoknak hívjuk. Ezek a legtöbbször összetett mondatok, de az egyes szavakat itt sem eredeti jelentésükben használjuk. A sok szeszes italt ivó emberre szoktuk mondani: "Iszik, mint a gödény", azaz nem tud mértéket tartani. – A gödénya pelikánmadár népies neve; rengeteg vizet ereszt át a csőre alatt viselt bőrzacskón, s így szűri ki magának a táplálékot. A téves népi megfigyelés szerint a pelikán le is nyeli a vizet, s ez magyarázhatja a fenti szóláshasonlat eredetét. – "Ordít, mint a fába szorult féreg". A féreg jelentése ebben a példában olyan farkas, amely a védekezésül felállított csapdába esett.

Az általánosan ismertté vált idézeteket szállóigéknek nevezzük. Szerzőjüket a legtöbb esetben ismerjük. Például: "Jöttem, láttam, győztem" (Julius Caesar); "A kocka el van vetve" (Julius Caesar); "Hazádnak rendületlenűl légy híve, oh magyar!" (Vörösmarty Mihály); "A haza minden előtt!" (Kölcsey Ferenc); "Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy" (Madách Imre).

A közmondásokat, a szólásokat és a szóláshasonlatokat, valamint a szállóigéketállandósult szókapcsolatoknak nevezi a nyelvtudomány. Ezeket mi már készen kaptuk szüleinktől, elődeinktől, tehát nem a mi megfogalmazásunkról van szó. Éppen ezért nem is lehet, nem is szabad változtatni rajtuk. A szállóigék, az idézetek esetében ez mindenki számára egyértelmű, de mindenképpen kerülni kell a szólástorzulástvagy a szólásvegyüléstis.

A "Buzgalmukban túllőttek a lovon" vagy a "Nehéz fába vágta a fejszéjét" egy kissé komikus is, mert aki így használja, maga sincs nagyon tisztában azzal, hogy mit is akar mondani. A két szólás helyesen így hangzik: "Buzgalmukban túllőttek a célon"; "Kemény fába vágta a fejszéjét".

Szólás: közismert, sajátos stílusértékű, képes jelentést tartalmazó szókapcsolat.

Állandósult szókapcsolat: jelentés szempontjából egységet alkotó szókapcsolat (pl. szólás).

Szállóige: valamilyen jelentős személyiség, író vagy gondolkodó híres mondása.

Szóláshasonlat: hasonlítást tartalmazó szólás.