A középkori keresztény himnuszköltészet egyik első, kiemelkedően nagy alkotója Szent Ambrus (?340—397), milánói püspök. Leghíresebb alkotásainak egyike: Himnusz kakasszóra.
Szent Ambrus: Himnusz kakasszóra
Világ teremtő Mestere,
Ki úr vagy éjen és napon,
Időt idővel váltogatsz,
S nincs műveidben unalom:
Szól már a napnak hirnöke,
Ki éber őr mély éjen át,
S az utazónak éji fény,
Mert minden órát megkiált.
A Hajnalcsillag kél szaván,
Égről borút elűz tova,
Elhagyja ártó útjait
Az éji kóborlók hada.
Hangján hajós erőre kap,
A tengerárra csend borul,
S az Egyház sziklaszál feje
Bűnét siratni elvonul.
Hát talpra keljünk könnyedén,
Kakas henyélőt kelteget
Ásítozóra rákiált,
Húzódozókat feddeget.
Kakas szaván remény fakad,
S a szenvedőnek enyhület.
Elrejti tőrét a lator,
S elbukott nyer új hitet.
Ó Jézus, a bukóra nézz,
Térítsen meg tekinteted.
Ha ránk tekintesz, hull a bűn,
S elmossa könny a vétkeket.
Ó fényesség, ragyogj belénk,
A lélek álmát megszakaszd!
Első szavunk tiéd legyen,
S amit fogadtunk, álljuk azt.
A vers ujjongó boldogsággal köszönti Istent, a világ teremtő Mesterét az új napért. A hajnal fénye azt a reményt és bizakodást önti mindenkibe, hogy elbukik a bűn, s diadalmaskodhat az erény.
óda: magasztos tárgyról szóló, ünnepélyesen emelkedett hangvételű lírai költemény. Régi magyar elnevezése: dicsének. Tematikai szempontból sokféle tárgyú ódát különböztethetünk meg, pl. szerelmi óda, gyászóda, hazafias óda; a kommunikációs cél alapján beszélhetünk dicsőítő vagy bölcselkedő ódáról
rapszódia: vagy dithirambus; szélsőséges lelkiállapotot kifejező, az elragadtatottságig mámoros óda, melynek szenvedélyességét a versforma zaklatottsága is kifejezi.
himnusz: vallásos óda: Istent magasztaló vagy a szenteket dicsérő, emelkedett hangulatú költemény. A „nemzeti himnuszok” megjelenése a modern nemzetállamok létrejöttével függ össze. Amit a közvélemény és szokásjog himnusznak tart, az voltaképpen nemzeti jelkép, valamely ország, haza, nép egybetartozásának szöveggel és zenével kifejezett szimbóluma.