Föltámadott a tenger

Föltámadott a tenger,

A népek tengere;

Ijesztve eget-földet

Szilaj hullámokat vet

Rémítő ereje.

Látjátok ezt a táncot?

Halljátok e zenét?

Akik még nem tudtátok,

Most megtanulhatjátok,

Hogyan mulat a nép.

Reng és üvölt a tenger,

Hánykódnak a hajók,

Sűlyednek a pokolra,

Az árboc és vitorla

Megtörve, tépve lóg.

Tombold ki, te özönvíz,

Tombold ki magadat,

Mutasd mélységes medred,

S dobáld a fellegekre

Bőszült tajtékodat;

Jegyezd vele az égre

Örök tanúságúl:

Habár fölűl a gálya,

S alúl a víznek árja,

Azért a víz az úr!

Az üstökös

Az égen fényes üstökös; uszálya

Az ég felétől le a földre ér.

Mondják, ez ama „nagy”, melynek pályája

Egyenes; vissza hát sohase tér.

Csillagvilágok fénylő táborán át

A végtelenséggel versenyt rohan.

Forogni körbe nem tud, nem akar, hát

Örökké társtalan, boldogtalan!

Imádja más a változékony holdat,

A kacéron keringő csillagot;

Fenséges Niobéja az égboltnak,

Lobogó gyász, én neked hódolok.

Szomoru csillag, életátkom képe,

Sugár-ecset, mely festi végzetem,

Akárhová mégysz a mérhetlen égbe,

Te mindenütt egyetlen, idegen!...