Akatonaének

A katonaének a népköltészetben és a műköltészetben egyaránt ismerős műfaj: a katonák életéről, harci tevékenységéről szóló lírai költemény. E dalok témaköre igen széles, s egyes típusai nem határolódnak el élesen egymástól. Leggyakoribb alműfajai: a csatadal,a toborzóének, a katonasirató, a katonakeserves.- A műfaj magyarországi virágzása a 18. századra tehető. Legszebb alkotásai Balassi Bálintvitézi énekeiés a kuruc dalok.

Balassi Bálint: Egy katonaének

Az Csak búbánat nótájára

Vitézek, mi lehet

Ez széles föld felett

Szebb dolog az végeknél?

Holott kikeletkor

Az sok szép madár szól,

Kivel ember ugyan él;

Mező jó illatot,

Az ég szép harmatot

Ád, ki kedves mindennél.

Ellenség hírére

Vitézeknek szíve!

Gyakorta ott felbuzdul,

Sőt azon kivül is,

Csak jó kedvéből is

Vitéz próbálni indul,

Holott sebesedik,

Öl, fog, vitézkedik,

Homlokán vér lecsordul.

Véres zászlók alatt!

Lobogós kópiát

Vitézek ott viselik,

Roppant sereg előtt

Távol az sik mezőt

Széllel nyargalják, nézik,

Az párduckápákkal,

Fényes sisakokkal,

Forgókkal szép mindenik.

Jó szerecsen lovak

Alattok ugrálnak,

Hogyha trombita riadt,

Köztök ki strázsát áll,

Ki lováról leszáll,

Nyugszik reggel, hol virradt,

Midőn éjten éjjel

Csataviseléssel

Mindenik lankadt s fáradt.

Az jó hírért névért

S az szép tisztességért

Ők mindent hátra hadnak,

Emberségről példát

Vitézségről formát

Mindeneknek ők adnak,

Midőn mint sólymok

Mezőn széllel járnak

Vagdalkoznak, futtatnak.

Ellenséget látván,

Örömmel kiáltván

Ők kópiákot törnek

S ha sulyosan vagyon

Az dolog harcokon,

Szólítatlan megtérnek;

Sok vérben fertezvén

Arcul reá térvén

Üzőt sokszor megvernek.

Az nagy széles mező,

Az szép liget, erdő

Sétáló palotájok,

Az utaknak lese,

Kemény harcok helye

Tanuló oskolájuk

Csatán való éhség,

Szomjúság, nagy hévség,

S fáradság mulatások.

Az éles szablyákban

Örvendeznek méltán,

Mert ők fejeket szednek,

Viadalhelyeken

Véresen, sebekben

Halva sokan feküsznek,

Sok vad s madár gyomra

Gyakran koporsója

Vitézűl holt testeknek.

Ó végbelieknek,

Ifjú vitézeknek

Dicséretes serege!

Kiknek ez világon

Szerte-szerént vagyon

Mindeneknél jó neve,

Mint sok fát gyümölccsel,

Sok jó szerencsékkel

Áldjon Isten mezőkbe!

1589-ben, lengyelországi bujdosása előtt írta a költő ezt a katonadalt,katonaéneket.Ihletforrása nem a pillanatnyi élmény volt, hanem a búcsúzás hazájától, a végvári vitézi életformától, a borongó visszatekintés a múltra, az emlékek felidézése. Joggal besorolhatnánk akár a búcsúdalok, akár az elégiák közé is.

A költemény "címzettjei" a vitézek: nemcsak róluk, hozzájuk is szól közvetlenül a vers – közvetve pedig a mindenkori olvasóhoz. – Szerkezetében szigorú elrendezettséget vehetünk észre.

Az 1. versszak lelkes költői, szónoki kérdése önmagában rejti a választ is: a végvári életformánál nincs szebb dolog a világon. Elsősorban a tavaszi természet harmonikus szépségével érvel a költő. A hosszú téli tétlenség után a végvárak lovas katonái kikeletkor kezdhették meg törökellenes harci tevékenységüket.

Szép ez az élet azért is, mert alkalmat nyújt a férfias erények – ügyesség, bátorság, önfeláldozó harc – kiélésére. Három versszakon keresztül (2–4.) mozgalmas képek sorozatában villantja fel a költő a vitézi élet egyes mozzanatait: a harci kedvet, a portyára készülést, az ellenség elé vonulást, az éjszakai ütközetet, majd a csata utáni letáborozást.

Az 5. strófa, elhagyva a részleteket, azok fölé emelkedve – a katonaéletet a kor legmagasabb eszményének rangjára emeli. A végvári vitézek az emberség és a vitézség példaképei. Csupán a jó hírnév és a szép tisztesség önzetlen küzdelmük jutalma. Harcuk egyszerre jelenti az "édes haza" és a kereszténység védelmét. – A strófát záró hasonlat tartalma: a sólyom szép, gyors, bátor, célratörő, hűséges (gazdájához zsákmányával visszatérő) ragadozó madár; vadászatra használták abban az időben.

Három strófán át (6–8.) újra a végvári katonaélet egyes jelenetei peregnek előttünk. A színhely, a szereplők és az események is hasonlók a 2–4. szakasz képeihez, de már átszínezi őket a vitézi élet lemondásainak, kockázatainak s végül a hősi halálnak gyászosabb hangulata.

De éppen ez, a szép tisztességért a sétáló palotát, tanuló oskolát, szórakozást, sőt még az életet is hátrahagyó önfeláldozó sors teszi dicséretessé a végbeliek példáját.

Az utolsó versszakban (9.) a búcsúzó költő őszi hasonlattal mond istenhozzádot a végek katonáinak. Az Isten áldását kéri számukra, és hadi szerencsét kíván nekik a csatamezőkön.

katonaének: a népköltészetben és a műköltészetben egyaránt ismerős, ősi műfaj: a katonák életéről, harci tevékenységéről szóló lírai költemény. Leggyakoribb alműfajai: a csatadal, a toborzóének, a katonasirató, a katonakeserves. A műfaj magyarországi virágzása a 18. századra tehető. Legszebb alkotásai Balassi Bálint vitézi énekei és a kuruc dalok.

Julow Viktor: Balassi Katonaének-e, Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1975 (In:Julow Viktor:Árkádia körül)

Varjas Béla: Balassi és a hárompillérű verskompozíció, Bp., 1970 (In:ItK.1970.4.sz.)

Rigó Béla: In laudem confiniorum: Egy katonaének, Móra Könyvkiadó, Bp., 1994 (In: 99 híres magyar vers és értelmezése)