A helyzetdal

A helyzetdal szereplíra,a költő beleéli magát egy másik emberalak helyzetébe, s őt szólaltatja meg.

Petőfi Sándor (1823–1849) alábbi népies helyzetdala is a szerelem hatalmáról szól.

A szerelem, a szerelem,

A szerelem sötét verem;

Beleestem, benne vagyok,

Nem láthatok, nem hallhatok.

Őrizem az apám nyáját,

De nem hallom a kolompját;

Rá-rámegy a zöld vetésre,

Hej, csak későn veszem észre.

Telerakta édesanyám

Eleséggel a tarisznyám;

Elvesztettem szerencsésen,

Lesz módom a böjtölésben.

Édesapám, édesanyám,

Ne bizzatok most semmit rám,

Nézzétek el, ha hibázok

Tudom is én, mit csinálok!

Petőfi ebben a kis dalban egy juhászlegény alakjába öltözik, aki egyes szám első személyben mondja el, miként varázsolta el őt a szerelem érzése. Leegyszerűsödött a lírai mondanivaló – a szerelem igéző hatalma –, s ezt természetes közvetlenséggel, prózai szavakkal, kifejezésekkel, azonosulva a legény lélekállapotával közli velünk a költő. Nem jellemzi a vers stílusát emelkedett, ünnepélyes hangnem, mégis költészetté nemesedett egyszerűségével, ritmikus dallamosságával a szöveg.
A kezdőképet ismétlések nyomatékosítják, metaforikus stílusú, tényt közöl, megállapít: a szerelem sötét vermébe esett fiú érzelmi világát mutatja. Ennek következményeit szemléletes példákkal illusztrálja: a rá bízott nyáj szétszéled, az eleséges tarisznyáját elveszti. Viselkedésének magyarázata is egyszerű, világos: a szerelem bűvöletében él, gondolni sem tud már semmi másra kedvesén kívül.

Petőfi "nem mímelte a népieskedést... valahányszor verset, akár népdalt, akár másfajtát írt,... úgy írt, mintha ő is egy lett volna a népből..." (Illyés Gyula: Petőfi Sándor).

ismétlés: a szavak, kifejezések megismétlése valamilyen erős érzelem, indulat (csodálat, bánat, félelem, megrendülés stb.) kifejezése céljából

helyzetdal: szereplíra, melyben a költő beleéli magát egy másik emberalak helyzetébe, s őt szólaltatja meg

ellentét: szembenálló jelentésű szavak, kifejezések egymással való szembeállítása a mondanivaló kiemelése érdekében. Stílushatását épp azt jelenti, hogy tudatunkban gyorsan kell az egyik végletből a másikba átváltani. Pl. „… friss rózsáim / Elhervadtanak; / Forrásim, zőld fáim / Kiszáradtanak…” (Csokonai)

Illés György: Özvegy a máglyán, Göncöl Kiadó, Bp., 1989 (In: Illés György: Szerelmek könyve)