A 17. századi gazdag "névtelen költészet" egyik legszebb búcsúénekét sokáig Balassi Bálintnak tulajdonították (még Kosztolányi Dezső is). Ennek kezdőstrófája egyike a régi magyar líra legszebb versszakainak. A búcsú fájdalmas hangulatát a színes ősz feledhetetlen képeivel így festi le:

Őszi harmat után,

Végre mikor osztán

Fúdogál az hideg szél,

Nem sok idő múlván,

Sárgul hulldogálván

Lassan, lassan az levél.

Zöld erdő harmatját,

Piros csizmám nyomát

Hóval fedi bé a tél.