Az epikai alkotások legjellemzőbb sajátossága az elbeszélő jelleg; az író történetet, eseményeket jelenít meg művében. Leggyakrabban monologikus formájúak: tehát egy elbeszélő mondja el, meséli el – rendszerint múlt időben – az eseménysort, a történetet. A cselekményben "hősök", szereplők kerülnek egymással kapcsolatba, különböző konfliktusok (összeütközések) bontakoznak ki közöttük.

Az epikus közlés módjai: az elbeszélés(az események előadása, ez az elsődleges közlésmód), a leírás(a cselekmény színterének, a szereplők külső-belső tulajdonságainak, a környezetnek vagy egyes elemeinek a bemutatása) és a párbeszéd(a szereplőknek az elbeszélő által "idézett" szóbeli megnyilatkozásai).

Az epikus műveket terjedelmük alapján nagyepikai és kisepikai műfajokba szokás besorolni. – A szövegforma szerint megkülönböztetünk verses epikát és prózaepikát.

A nagyepika legjellegzetesebb műfajai az eposzés a regény.

A kisepikai műfajok közül a legfontosabbak: a mese, monda, legenda, karcolat, anekdota, novellavagy elbeszélés. (A novella rendszerint rövid, drámai menetű, az elbeszélés hosszabb, szélesebb körű, lassúbb előadású. Mindkét elnevezést használjuk felváltva is.) Ezek az írások a társadalmi-emberi valóság egy-egy szűkebb részletét ragadják meg, sűrítettebb, tömörebb ábrázolásra törekszenek, kevés szereplőt mozgatnak, s időkeretük (időtartamuk) is rövidebb.

A két csoport (nagy-, kisepika) határán álló műveket közepes epikanéven különbözteti meg némely felosztás (pl. hosszabb elbeszélés, kisregény).

Epika: az irodalmi műnemek egyike, elbeszélő műfajcsoportnak is nevezik. Leggyakrabban monologikus formájúak: tehát egy elbeszélő mondja el, meséli el- rendszerint múlt időben az eseménysort, a történetet. A cselekményben "hősök", szereplők kerülnek egymással kapcsolatba, különböző konfliktusok (összeütközések) bontakoznak ki közöttük.