A magyarok Szent-Gallenban
(IV EKKEHARD KRÓNIKÁJA NYOMÁN)

Az Úr születésének 926. esztendejében a magyarok kalandra indultak, és a németek földjét feldúlták.
A Szent-Gallen-i kolostorban élt abban az időben egy félkegyelmű barát, név szerint Heribáld, akinek mondásain és tettein a többiek gyakran nevettek. Ez azt mondta a barátoknak, akik arra biztatták, hogy fusson velük az erődítménybe:

• Fusson, aki futni akar, de én bizony nem futok, mert a kolostor gazdája még nem adta ki erre az évre a sarura való bőrt.

Amikor pedig a barátok erőszakkal akarták kényszeríteni, hogy me-neküljön, Heribáld szembeszállt velük. így várta be egyedül, félelem nélkül a magyarok betörését.
Végre a magyarok betörnek, tegezzel, hajítódárdával és nyíllal felfegyverkezve. Minden helyiséget átkutatnak, és bizonyos, hogy sem öreg, sem asszony tőlük kegyelmet nem kapna. Heribáldot találják ott, egyedül, aki az udvar közepén nyugodtan álldogál. A magyarok elcsodálkoznak: ugyan mit akarhat, miért nem menekült el? A tisztek a köz-embereknek megparancsolják, hogy senki fegyvert ne használjon, aztán tolmácsok segítségével Heribáldot kivallatják. Hamar észreveszik, hogy félkegyelmű, ezért nevetnek rajta, és az életét megkímélik.
A barátok pincéjében volt két hordó színültig tele borral. Ezeket a magyarok nem bántották, mert szekereiken bőven volt hasonló zsákmányuk. Mégis, amikor az egyik magyar a bárdját meglóbálta, és az egyik hordó abroncsát átvágta, Heribáld azt mondta neki:

• Hagyd el, jó ember, hát mi mit igyunk, ha ti elmentek? magyar nagyot nevetett, és arra kérte társait is, hogy a bolond hordóit ne bántsák. A kolostor udvarán a tisztek lakomáztak. Heribáld velük együtt úgy belakott, hogy amint később maga mondta, soha jobban. A tisztek pedig, miután a barmok lapockáit és többi részeit félig nyersen, fogukkal marcangolva lerágták, a csontokat tréfából egymáshoz hajigálták. A bort tele csöbrökben középre helyezték, ki-ki annyit ivott belőle, amennyi jólesett...

A magyarok minden kürtszó és kiáltozás nélkül eltávoztak. -Amikor Heribáldtól megkérdezték, hogy tetszettek neki Szent-Gal-len ellenségei, így felelt:

• A magyarok nekem nagyon is tetszettek. Higgyétek el nekem, soha vidámabb embereket nem láttam a kolostorunkban.

Magyar lovas harci díszben

Magyar lovas csatában

Magyar lovas íjjal