Én írok levelet magának -
Kell több? Nem mond ez eleget?
Méltán tarthatja hát jogának,
Hogy most megvessen engemet,
De ha sorsom panaszszavának
Szívében egy csepp hely marad,
Nem fordul el, visszhangot ad.
Hallgattam eddig, szólni féltem,
És higgye el, hogy szégyenem
Nem tudta volna meg sosem,
Amíg titokban azt reméltem,
Hogy lesz falunkban alkalom,
S hetenként egyszer láthatom;
Csak hogy halljam szavát, bevallom,
Szóljak magához, s azután
Mind egyre gondoljak csupán,
Éjjel-nappal, míg újra hallom.
Mondják, untatja kis falunk,
A társaságokat kerüli,
Mi csillogtatni nem tudunk,
De úgy tudtunk jöttén örülni. Mért jött el? Békességesen
Rejtőzve mély vidéki csendbe,
Tán meg sem ismerem sosem,
S a kínt sem, mely betört szívembe;
Tudatlan lelkem láza rendre
Enyhülne tán s leszállana,
S akit szívem kíván, kivárva,
Lennék örök hűségű párja
S családnak élő, jó anya.Másé!... A földön senki sincsen,
Kinek lekötném szívemet.
Ezt így rendelte fenn az Isten...
Tied szívem, téged szeret!
Ó, tudtam én, el fogsz te jönni,
Zálog volt erre életem;
Az égieknek kell köszönni,
Hogy sírig őrzőm vagy nekem...
Rég álomhős vagy éjjelemben,
Látatlan is kedveltelek,
Bűvöltek a csodás szemek,
Rég zeng hangod zenéje bennem...
Nem álom volt, színezgető!
Beléptél, s ájulásba hullva,
Majd meglobbanva és kigyúlva
Szívem rád ismert: ő az, ő!
Nem a te hangod szólt-e újra,
Ha egy-egy csendes, bús napon
Ínséges szívekhez simulva
Vagy imádságban leborulva
Altattam égő bánatom?
Nem te vagy itt árnyék-alakban,
S nézel reám e pillanatban
Az áttetsző homályon át?
Nem te hajolsz párnámra éjjel,
Suttogsz: szerelemmel, reménnyel
Enyhíted lelkem bánatát?
Ki vagy? Őrangyal vagy te, féltőm?
Vagy ártóm és gonosz kísértőm?
Döntsd el hamar, hogy lássak itt.

Milton: Az elveszett paradicsom ( részlet)

Az ember legelső bűnét, s a tiltott
Fa gyümölcséből-kóstolást, amely
Halált hozott a földre, kínt reánk,
S kivert az Édenből, míg egy különb
Ember megváltott, s visszahozta üdvünk,
Zengd, Múzsa, ki a Hóreb, Sínai
Tiok-csucsán a Pásztort ihletéd, ki
Tanította a Választott Magot
Mint lőn ég, föld, a zűrből, vagy ha Sion
Hegy bűvöl és az Isten jóshelyénél
Csörgedező Siloa habja, onnan
Hívlak segélyemül merész dalomhoz,
Mely épp nem átlag-szárnyalással indul
Áón-csúcsra, midőn prózába, rímbe
Nem kísérlett vállakozást kisért.
S, te Lélek, főleg te taníts, ki jobban
Becsülöd minden templomnál a szűz,
Igaz szivet jelen voltál az első
Időktől, s izmos szárnyadat kitárva
Galambként kotlottál az Űr felett,
S termékenyítetted-világosíts
Elmém ködét, elestemből emelj,
Védj, hogy a téma fenségéhez illőn
Hirdessem az örök Gondviselést,
S embernek igazoljam Isten útját.