Kilenc esztendeje folyt már a hadakozás Trója birtokáért, de a város falai még mindig álltak. Kezdtek elcsüggedni az akhájok. Mikor jutnak vissza elhagyott hazájukba? A trójaiak - görögösen trószok - szintén elunták már, hogy annyi baj szakadt rájuk Párisz miatt, aki egyébként tisztességgel harcolt, de vitézségben mégiscsak messze elmaradt bátyjától, Hektortól. Hektor, az igen, az minden küzdelem rettenthetetlen, bátor hőse volt, akárcsak Akhilleusz az akhájok között. Társaikban leginkább ők ketten tartották a lelket, egyik az ostromlottak táborában, a másik az ostromlókéban.
Míg Akhilleusz halálosan meg nem haragudott egyszer az akhájok hadainak kapzsi és gőgös vezérére, Agamemnón királyra. Bár az első haragvó nem is ő volt, hanem Apollón isten, akinek az egyik papjától a Trója környékén portyázó Agamemnón elragadta a lányát. A pap váltságdíjat ajánlott neki a lányért, de hiába, a vezér rútul elkergette. Akkor a bánatos apa kiment a tenger partjára, ott könyörgött istenének, Apollónak, hogy álljon bosszút az akhájokon. Ki is tört a táborban a dögvész: előbb az öszvérek és a kutyák kezdtek hullani, de aztán már az emberek is. Hosszú kilenc napon át ,,szüntelen és sűrűn tetemek máglyái lobogtak".
Tizedik nap Akhilleusz gyűlést hívott egybe, s a jelenlévő jós szavaiból ott ki is derült, mi okozza a vészt. Agamemnónt majd szétvetette a méreg. Jó - mondta -, visszaadja az apjának a lányt, akit pedig a saját feleségénél is jobban szeret, de méltó kárpótlást kér érte. És ha nem kap, akkor vesz, vagy Akhilleusztól, vagy Aiásztól, vagy Odüsszeusztól: ,,megfogom és viszem én, s akihez megyek, az haragos lesz".
Akhilleusz máris haragos volt. Elmondta Agamemnónt mindennek, lomha borostömlőnek, szarvasszívűnek, kutyaképűnek, szemérmetlenségbe öltözöttnek, a nép rágójának, a legkapzsibb embernek a világon.